Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A munkaerőhiány mára olyan mértéket öltött, hogy a cégek jobb híján még egyetemi tanulmányaikat végző diákokkal próbálják pótolnia  hiányt. Bár a diákok ennek talán örülnek, de sok esetben a projektek maguk alá temetik őket és végül az egyetem elhagyása mellett döntenek.

Sajnos valóban nagyon sok a betöltetlen informatikai állás, ezért már az egyetemi hallgatók is kedvező fizetésért munkába állhatnak. Munkavállalóként viszont már nehezebb az egyetemi tanulmányokra koncentrálni, és lehet, hogy a munkaterhelés miatt abba kell hagynia az egyetemet. Ez egy sajnálatos tendencia, mert a munkahely nem tudja pótolni az egyetem által biztosított szakmai elméleti alapokat - mondta Tóth Mária, a DXC szoftverfejlesztési igazgatója, aki támogatja az egyetemisták munkavégzését, de fontosnak tartja, hogy ez mindenképpen gyakornoki program vagy részmunkaidő keretében történjen, ugyanis ilyenkor első az egyetem.

Czibók Zoltán ügyvezető a mihamarabbi munkába állásban hisz, akár még úgy is, hogy kezdetben több helyen kipróbálja magát a fiatal, akár a tanult végzettségétől eltérő munkakörben vagy eltérő iparágban. A jelenlegi speciálisan szűkös munkaerőhelyzetben is a minél szélesebb tapasztalattal rendelkező pályázók az értékesebbek.

A KSH adatai szerint míg 2006-ban a nappali tagozatos egyetemisták 11 százaléka dolgozott tanulmányai mellett, addig 2010-ben ez az arány már 20 százalékos volt. Sokan az alapszakot még befejezik ugyan, de mester- vagy doktori képzésre a munkaerőpiac szűkössége és a jónak mutatkozó lehetőségek miatt már nem mennek vissza az egyetemre.

Megtanulható élesben?

A tudományterület általános elméleti alapjait csak az egyetemen lehet megtanulni, így lesz a tudás felépítésének alapja és kerete, ráadásul arra a látásmódra is szükség van a későbbi karrierhez, sikerhez, amit a felsőoktatási képzés során tudnak elsajátítani a fiatalok. Belső képzések, céges tréningek nem helyettesítik az egyetemi oktatást, az ott elsajátított készségeket, gondolkodásmódot, skilleket. A munkahelyeken szűkebb területen mélyebb tudást tud szerezni a hallgató, de az egyetemen tanított, generális, teljes tudományterületet lefedő elméleti alapokat nem tudja biztosítani a cég - mondta Tóth Mária.

Bár a társadalomban tapasztalható értékválság talán az egyetemi diplomák, egyáltalán az iskolázottság értékének csökkenését mutatja, hiszen a médiából sok olyan történet jut el a fiatalokhoz, amikor valaki képzettség nélkül is sikereket tudott elérni pályáján, ugyanakkor jó lenne, ha ennek ellentmondó történeteknek is volna hírértéke - mondja a DXC Technology ügyvezetője. A változás szükségességét fel kell tudni ismerni és a tudás megszerzéséhez való képességet el kell sajátítani. Egyelőre ennek a korai életkorban a legjobb tere az iskola. Az iskolai tanulmányokat félbehagyók nagyobb számban fognak nehézségekkel szembenézni egy megváltozott gazdasági helyzetben, így pillanatnyi döntésük később sok problémát eredményez majd számukra későbbi karrierterveik során - figyelmeztet az ügyvezető.