Varju László, a párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a jegybanknak a gazdaságot kellene segítenie, nem pedig nyereségre törekednie, de ha már nyeresége van, akkor azt ne az alapítványaira fordítsa, "elherdálva műkincsekre és kastélyokra", hanem az emberek javára - írja az MTI.

Megjegyezte: a devizahitelesek fizették a megnövekedett törlesztőrészletekkel a gyenge forint költségeit, a kormány azonban nem foglalkozik velük, hiába ért véget a gazdasági válság.

Hangsúlyozta: a DK követeli, hogy a kormány a költségvetés előkészítésekor döntsön úgy, hogy az MNB nyeresége a költségvetés része, és ennek megfelelően használják fel.

Íme, a mérleg

Tavaly 38,3 milliárd forintos nyereséget ért el a Magyar Nemzeti Bank, ezzel a jegybank nyeresége 16 milliárd forinttal csökkent 2016-hoz képest. Amihez hozzá jön, hogy a jegybank tavalyi működési költsége 37,5 milliárd forint volt.

Ez állítólag 7,2 százalékkal alacsonyabb, mint a tervezett és nagyban a járulékcsökkentésnek köszönhető. De ugyanakkor 6 százalékkal többet költöttek, mint 2016-ban: ez egyrészt a személyi jellegű ráfordításoknál jelentkezett, mert 85,5 fővel (6,4 százalékkal) emelkedett az átlaglétszám, elsősorban a be nem töltött pozíciók egy részének feltöltése miatt.

A jegybanki alapítványoknak, valamint az azokat összefogó cégnek jobb éve volt tavaly. Az újabb befektetésekkel együtt az alapítványok már 162,5 milliárd forintot tartottak saját cégeikben.