Csütörtökön volt  a füstmentes világnap, amelyre a Magyar Kardiológusok Társasága részletes összefoglalót készített. Ebből kiderül, hogy Magyarországon minden órában 3 ember, azaz naponta 77, évente pedig 28 ezer ember hal meg a dohányzás következményeként,

Néhány szál, pár nap

A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) szerint a nikotin a heroinnál és kokainnál is erősebb függőséget okoz és már néhány, napi 4 szál cigaretta elszívása után 7 nap alatt kialakul. A leszokás viszont ennél jóval tovább tart: teljes megvonás esetén minimum 4-8 hét alatt szűnik meg a függőség, a nikotinéhség azonban még évekig fennmaradhat.

A statisztikai adatok szerint a világon mintegy 1,3 milliárd ember dohányzik. A dohányzás felel a tüdőrákos halálozások 90-95 százalékáért, az összes rákhalálozás 30-35 százalékáért, és az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért.A koszorúér-betegségeknek mintegy 30 százaléka írható a cigarettázás számlájára.

"Már a dohányzás abbahagyása után 20 perccel javul a vérkeringés a végtagokban, a pulzusszám és vérnyomás pedig normális szintre áll. Három nap után már a légutak is tisztulni kezdenek, könnyebb lesz a légzés, javul az ízérzékelés, szaglás. 10 éven belül pedig a tüdőrák kialakulásának kockázata megegyezik azokéval, akik sosem dohányoztak. Fontos, hogy tudjuk, a dohányzás mind a szívünkre, mind a tüdőnkre káros. A dohányosok jelentős részénél súlyos légúti- és tüdőmegbetegedéseket okoz a krónikus gyulladás és rostpusztulás révén, ezért a dohányzással töltött évek mentén fokozódó légzési nehézség lép fel" - mondta dr. Gellér László kardiológus professzor, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a Magyar Kardiológusok Társasága tudományos bizottságának elnöke.

Mi lesz utána?

A kardiológusok szerint a következőkre számíthat, aki leszokik:

  • 20 perc múlva a vérnyomás és a pulzus normalizálódik, a vérkeringés javul,
  • 8-12 óra múlva a szénmonoxid szint a vérben csökken, javul a fizikai közérzet
  • 24-48 óra múlva a vérből a szénmonoxid teljesen eltűnik
  • 2-3 nap múlva kevesebb nyák képződik a garatban, csökkennek a légzési panaszok, és a köhögés, krákogás,
  • 5-7 nap múlva az ízlelés és szaglás javul, a lélegzet frissebb, a fogak tisztábbak, és az illető energikusabbnak érzi magát,a terhelést jobban bírja,
  • 2-3 héten belül a megvonási tünetek enyhülnek vagy megszűnnek, és az illető már több órára is képes megfeledkezni a dohányzás csábításáról, a sóvárgásról,
  • 2-3 hét múlva a vérrögképződés kockázata csökken az erekben,
  • 4 hét múlva a köhögés és a légzési problémák rendeződnek, több lesz az energia, nagyobb az ellenállóképesség, kevesebb a légúti hurut,
  • 2-3 hónap múlva a légzésfunkciós értékek javulhatnak,
  • 1 év múlva a szív-érrendszeri betegségek kockázata a felére csökken,
  • 2-3 év múlva a légúti betegség kialakulása és szövődményeinek kockázata (súlyos tüdőgyulladás) már nem magasabb a sosem dohányzókkal összehasonlítva.
  • 5 év múlva a tüdő-, garat-, nyelőcső- és hólyagrák kockázata felére csökken
  • 5-10 év múlva a keringési betegségek és a thrombózis (vérrögképződés) kockázata megegyezik a nemdohányzókéval
  • 10 év múlva a tüdőrák kockázata feleződik, csökken az osteoporozis (csontritkulás) kockázata.
  • 15-20 év múlva a tüdő-, garat-, nyelőcsőrák és hólyagrák kockázata a nemdohányzókéval megegyezik.