Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az erről szóló megállapodást pénteken Budapesten írták alá. Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója az aláírás után elmondta: az alap elkötelezetten támogatja a kkv-kat, most az eddigi legjelentősebb megállapodást írta alá Magyarországon a Garantiqával, ezzel a szerződéssel 3500 magyarországi kis- és középvállalkozás kaphat a munkahelyteremtés és a növekedés ösztönzéséhez garanciatámogatást.

Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a zrt. garanciaállománya tavaly 21 százalékkal, 443 milliárd forintra nőtt, a garanciakonstrukciók segítségével pedig 540 milliárd forint hitelhez jutottak a vállalkozások az elmúlt évben. A cég vezetése arra számít, hogy az idén is több mint 20 százalékkal növekedhet a társaság garanciaállománya, köszönhetően többek közt a most kötött együttműködési megállapodásnak, ezzel a kkv-knak kihelyezett hitelportfólió 650 milliárd forintra emelkedhet - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Búza Éva kiemelte: ez a konstrukció nem számít állami támogatásnak, hiszen az Európai Bizottság azon célját szolgálja, hogy erősítse az unió kis- és középvállalkozói szektorát, emiatt ezt a támogatást olyan cégek is megkaphatják, amelyek már kimerítették az állami támogatási keretüket. Emellett a szerződéssel igényelhető a hitelgarancia olyan területeken is, amelyek eddig csak korlátozott támogatásban részesülhettek, ilyen célterületek lehetnek a mezőgazdasági cégek és a megállapodás megnyitotta a garanciatámogatás lehetőségét az exportfinanszírozásban is - fűzte hozzá.

Búza Éva rámutatott: a COSME programban a garanciát magasabb összegű hitel mellé is igénybe lehet venni, a kezességvállalás egyedi felső határa 920 millió forint. A konstrukcióval a kezdő vállalkozásoknak is ajánl kezességi terméket a programban a Garantiqa - mutatott rá Búza Éva. A garanciavállalás mértéke a legtöbb COSME-terméknél 85 százalékos, de van olyan konstrukció is, ahol 90 százalékos a kezesség nagysága.

Zupkó Gábor, az Európai Unió magyarországi képviseletének vezetője elmondta: az európai beruházásélénkítő Juncker-tervnek köszönhetően Európában mostanáig 233 milliárd eurónyi hitellel és támogatással tudtak segíteni 450 ezer kkv-nek és 270 nagyprojektnek. Magyarországon a Garantiqával kötött megállapodás az ötödik, ugyanakkor a legnagyobb keretösszegű szerződés a COSME révén 7 ezer hazai kkv vehet igénybe uniós támogatás révén kedvezményes hitel- és garanciaterméket.

Búza Éva kiemelte: az idén 25 éves Garantiqa az alapítása óta 400 ezer ügyletben mintegy 5000 milliárd forint hitelügylethez nyújtott garanciatámogatást. Ez az jelenti, hogy minden hetedik kkv-hitelt segítette valamilyen garancia - tette hozzá a vezérigazgató.

Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója kérdésre válaszolva elmondta: a COSME-program termékeivel a kockázatosabb vállalkozások, illetve startup-cégek finanszírozását is elő kell segíteni.

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója kiemelte: az MFB-csoporton belül munkacsoport vizsgálja, milyen legyen az egészséges kockázatvállalás szintje a garanciatermékek esetében. A kisebb, banki termékekkel nem, vagy nehezebben támogatható mikro- és kis cégek számára az MFB dolgozik azon, hogy a korábbiakban sikeres mikrohitel programot újraindítsa - jelezte.

Az MFB elnök-vezérigazgatója rámutatott: az MFB részt vesz az EU kkv-beruházási platformjának kidolgozásában, ahol a hitel- és garanciatermékek mellett tőkejuttatást is kaphatnak a vállalkozások.