Ezzel párhuzamosan pedig folytatni kell a fenntartható kifehérítést, vagyis az államnak azoktól is be kell szednie az adót, akik eddig részben vagy egészben kivonták magukat a közteherviselés alól, az ebből származó pluszbevételből pedig ismét mérsékelni lehet az adókat - fogalmazott az ÁSZ első embere a napilapnak.

Véleménye szerint a lépés előtt azt kell megvizsgálni, melyik közteher csökkentése milyen mértékben támogatja a gazdasági növekedést. A fogyasztási típusú adók mérséklésétől óva int. Az is fontos szempont, hogy a költségvetési kiadások növekedése korlátozott, így az adócsökkentés csak akkora nagyságrendű lehet, amelyre még a bevételek emelkedése fedezetet jelent - tette hozzá Domokos László.

Az elnök tett egy érdekes megjegyzést a büdzsé tartalékolása kapcsán. Először megjegyezte, hogy a költségvetési tartalékok azért fontosak, mert váratlan helyzetekben ezekből lehet fedezni az esetleges bevételi kieséseket vagy a többletkiadásokat. A költségvetés akkor jó, ha megfelelően kezeli a felmerülő kockázatokat, ugyanakkor nagy mozgásteret teremt a kormánynak. Majd arról beszélt, hogy a tartalékolás fontosságára, a rugalmas költségvetési politikára a Költségvetési Tanács és az ÁSZ az elmúlt években felhívta a figyelmet, a kormány pedig megfogadta ezeket a tanácsokat.

Ezt követően pedig sorra vette a külső és belső eredetű kockázatokat. Az előbbiek közé tartoznak a világgazdaságban rejlő veszélyek - elsősorban a kereskedelmi ellentétek és az olajár ingadozása -, illetve az EU-n belül zajló folyamatok, kiemelten a brexit elhúzódása. A hazai tényezők között pedig elsősorban az állam kiadásait érintő események fontosak - itt megemlíthetők a családvédelmi és a versenyképességi programok, valamint a haderőfejlesztési intézkedések - fogalmazott Domokos az interjúban.