Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs osztálya arról tájékoztatta a Magyar Hírlapot, hogy például olyan kiegészítő előírások hullhatnak ki a KRESZ-ből, mint a gépkocsik hatósági elszállításának feltételei és az ehhez hasonló, a gépjárművezetés szempontjából periférikus előírások, mivel ezeket a jövőben az önkormányzati szabályozás rögzítheti - olvasható az Indexen.

Változtatni akarnak a sebességhatárokon is. A lap információi szerint az autópályán gyorsabban hajthatnak majd a teherautók, a 80-as sebességkorlátozást 90-re emelik, az információs táblák kihelyezésénél pedig nagyobb szabadságot kapnak az önkormányzatok, és az új KRESZ életbe lépése előtt változhatnak egyes várakozási és megállási szabályok is.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy lassan négy éve húzódik az átfogó KRESZ-módosítás befejezése. Kozma Péter közlekedési jogász szerint a késlekedés oka lehet, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője azt nyilatkozta, hogy a tervek a szerint az új törvény hatálybalépésekor mindenkinek újra kellene vizsgáznia KRESZ-ből. Az autósoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk majd, ha vezetni akarnak a jövőben is - hangsúlyozta a közlekedési jogász.

Reagált a rendőrség:

A Magyar Nemzet című polgári napilap 2016. július 18-án megjelent lapszáma 2. oldalán az "Új KRESZ - csigatempóban" című közlés, majd az azt átvevő számos médiatartalom-szolgáltató valótlanul híreszteli, hogy az ORFK szóvivője 2014-ben arról nyilatkozott, hogy a KRESZ esetleges módosítását tanfolyam végzéséhez és újabb vizsgához kötné a jogalkotó. Ilyen nyilatkozatot az ORFK szóvivője 2014-ben, 2014 előtt, és azóta sem tett.