Az Ophelia vihar, amely Afrika, majd Portugália partjai közelében vonult el északi irányba, hétfő délelőtt elérte Írország partjait. A számításoknak megfelelően a korábban 3-as erősségű hurrikán sokat veszített erejéből.

Nagy-Britanniát elérve rendkívül erőteljes déli légáramlással, orkánnal és esőzésekkel együtt trópusi levegőt is hozott. Hétfő délután Nagy-Britannia középső és délkeleti térségeiben 22-23 fok volt.

Az Ophelia elég közel alakult ki a nyugatias szelek övéhez, ezért a frontok egyre délebbre helyeződtek. Egy-egy erősebb front pedig maga elé tudja húzni a ciklont, ezért indult el kelet felé.

A meteorológus kitért arra is, hogy mivel nagyon erős a ciklon, a kompenzálódásának is nagyon erősnek kell lennie. Ennek hatása a nálunk is napok óta tartó száraz, napsütéses, az évszakhoz képest enyhe időjárás.

Az előrejelzések szerint Magyarországot a hét végén, a jövő hét elején érik el ismét frontok - közölte Gaál Áron.

Elmondta: nem gyakori, de nem is szokatlan jelenség, hogy a trópusi ciklonok bekerülnek a mérsékelt övezetbe a "hurrikánszezonban". Az általános menetrend azonban inkább az, hogy ezek keleties áramlással haladnak Amerika partjai felé, ahol viszont északi irányba eltérülve ismét bekerülhetnek a nyugati szelek övébe, és legyengülve, mérsékelt övi ciklonként folytathatják útjukat Európa irányába. Némelyik pedig el is éri kontinensünket.

Az előrejelzések szerint addig is sok napsütés várható, csapadék nélkül, többfelé 20 Celsius-fok feletti maximumokkal. Vasárnap, hétfőn viszont némileg mérséklődik a nappali felmelegedés, és csapadék is várható.