A vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft. június utolsó napja óta három tender esetén tett közzé ajánlattételi felhívást - írja a Magyar Nemzet. Ráadásul a napilap úgy tudja, hogy pár nappal a kezdés előtt is van még előkészítés alatt álló, kifejezetten kényes beszerzés.

A takarítás esetén például még meg lehet magyarázni, miért az utolsó pillanatban választják ki a szolgáltatót, hiszen a munkát a rendezvény alatt kell elvégeznie. Ugyanakkor a jelentkezők csak három napot kaptak arra, hogy kitalálják, hogyan fognak rendben tartani 41 napig a több mint 100 ezer négyzetméternyi területet.

Keményebb ügynek látszik az a 783 millió forint értékű pályázat, amelyben néhány nap alatt kellett jelentkezni egy óriási informatikai feladat ellátására. Több ezer eszköz szállításáról van szó.

A vébé szervezői, a rendezvényre akkreditált összes személy és az önkéntesek által használható számítástechnikai rendszer szállítására kellett ajánlatot tenni. A tender műszaki leírása 15 oldal, a nyertesnek nyomtatókat, memóriakártyákat, különböző számítógépeket, mobiltelefonokat, televíziókat kell néhány nap alatt szállítania. A pénzkeretbe az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt. fért bele, a többiek 70, illetve 110 millióval többet kértek - lehet, hogy nem véletlenül.