Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az 5, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-áprilisban 1 millió 833 ezren dolgoztak, 47 ezer fővel (2,6 százalékkal) többen, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A költségvetési szférában dolgozók létszáma (720 ezer fő) 4,6 százalékkal lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás nélküli 681 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január-április havi adattal. A jóval kisebb súlyú nonprofit szférában az alkalmazottak létszáma 101 ezer fő volt.

Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010. január-áprilisban.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 600, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 200 400 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,3 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt - 4,5 százalékkal elmaradtak 2010 azonos időszakához képest.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (501 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (403 900 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás követte (364 000 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 500 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (143 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január-áprilisban a teljes munkaidősök mintegy 46 százaléka átlagosan 5200 forint juttatást kapott ezen a címen, amely a szféra bruttó keresetének csökkenését 1,2 százalékponttal mérsékelte.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első négy hónapjában átlagosan 4,6 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,6 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 140 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 98 100, a szellemi foglalkozásúaké 183 100) forint volt, átlagosan 4,5 százalékkal magasabb az előző évinél. A 223 900 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,7 százalékkal haladta meg az előző év január-áprilisit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,7 százalék volt.