Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Folytatódott tavaly az erőteljes növekedés a nyugdíjbiztosításoknál: a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a biztosítók 2017-ben 58,65 milliárd forintos díjbevételt értek el ezen a területen, ami 32,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A díjbevétel növekedésének üteme ugyan lassul - 2016-ra még 52,7 százalékos emelkedést mutatott ki a Mabisz -, de ez annak tulajdonítható, hogy néhány éves konstrukcióról van szó, és a bázis évről évre gyorsan növekszik - írja cikkében a Világgazdaság.

A szervezet adatai szerint a szektor díjbevétele 7 százalékkal bővült, az életbiztosításoknál pedig 4,8 százalékos volt a növekedés. A díjbevétel látványos növekedése mellett az ügyfelek száma is emelkedett, a nyugdíjbiztosítási szerződések száma december végén már 250 ezer környékén mozgott, miközben egy évvel korábban még a 200 ezret sem érte el.

A legnagyobb szereplők eloszlása meglehetősen kiegyensúlyozott: a piacvezető NN Biztosító részesedése a díjbevétel alapján 14,25 százalék volt 2017-ben, ám az utána következő Generalié is 13,09, a szintén dobogós Aegoné pedig 12,99 százalék - írja a lap.

Az állami nyugdíjrendszer egyre erősebb nyomás alatt van. Szakértők ezért gyakran javasolják az előtakarékosságot, míg a jelenlegi idősek közül sokan térnek vissza a munka világába. Bár van, aki utóbbi rendszeren komolyan változtatna.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.