Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A török elnök október 8-án és 9-én tartózkodik majd Budapesten, hogy találkozzon Orbán Viktor miniszterelnökkel. Emellett látogatásán egyeztet majd Kövér László házelnökkel, valamint Áder János köztársasági elnökkel - írja a Hürriyet.

A megbeszéléseken szóbe kerülő témákról csak sejtelmesen nyilatkozott közleményében az ankarai elnök hivatala: szóba kerülnek majd politikai, gazdasági és biztonságpolitikai kérdések. Emellett tárgyalnak a két országot érintő régiós és nemzetközi ügyekről is, melyek között napirenden van Törökország uniós csatlakozása, valamint a közös fellépés az illegális bevándorlás és a terrorizmus ellen. Utóbbi azért fontos, mert a magyar határkerítés - szakértők szerint - aligha érne bármit is, ha Törökország nem tartóztatná fel a Szíria felől Európába tartó menekült és bevándorló tömegeket.

Orbán Viktor miniszterelnök és az idei alkotmányozási referendumon szinte teljhatalmat szerző Erdogan jó barátok. A magyar kormányfő nem egyszer nyilatkozott elismerően a vállaltan illiberális török elnökről, akit sokszor példaként emleget. Idei Tusványoson mondott beszédében is kiált Erdogan mellett, azt mondta, "lehet bírálni Erdogan rendszerét, de nekünk jó a stabilitás".

Megerősítették azt a korábbi sajtóértesülést is, hogy Erdogan látogatást tesz egy üzleti fórumon, valamint részt vesz a felújított budai Gül Baba türbe átadó ceremóniáján is. Később meglátogat egy I. világháborús katonai hadi sírkertet is.

Arról a lap nem ír, de magyarországi hírek szerint Erdogan budapesti látogatásán szóba kerülhet, hogy a Szigetvárhoz közeli Szulimán település határában feltártak egy dzsámit, ami nagy valószínűséggel I. Szulejmán belső szerveit rejti.

A látogatás felforgatja a budapesti közlekedési rendet: a belvárosi főútvonalakon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, és több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik. Lezárják hétfőn kora reggeltől késő délutánig a Kossuth Lajos teret és közvetlen környékét, a téren az M2-es metró sem áll meg - a további forgalmi változásokat ebben a cikkben foglalta össze a Napi.hu.

A török elnök látogatása ellen tüntetést tervezett a Demokratikus Koalíció a Magyar Tudományos Akadémia elé, ahol szintén megfordul majd a török elnök, de ezt a rendőrség nem engedélyezte.

A fotó forrása: AFP Photo/Adem Altan.