A főképviselő kiemelte annak jelentőségét, hogy a két ország katonai természetű tárgyalásokat kezdett, amelyek a remények szerint növelni fogják a felek közötti bizalmat és csökkenteni a Koreai- félszigeten mutatkozó feszültséget. Aláhúzta, az Európai Unió üdvözli azt a közös bejelentést, amely szerint a februárban esedékes dél-koreai rendezésű téli ötkarikás játékokra az észak-koreai sportolók is meghívást kaptak.

Mint elmondta, az unió reményét fejezi ki, hogy a kedden folytatott párbeszédet további tárgyalások követik, amelyek erősítik a békét és a stabilitást. Továbbá alapot képez ahhoz, hogy Észak-Korea hiteles és jelentőségteljes párbeszéd mellett kötelezze el magát a nukleáris fegyverzet teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan leszerelése érdekében az egész félszigetre vonatkozóan.

A két Korea öt-ötfős küldöttsége kedden kezdte meg a hivatalos tárgyalásokat a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti feszültség csökkentéséről.

Szöul és Phenjan képviselői  megállapodtak abban, hogy helyreállítják a két fél közötti katonai "forródrótot", amely szerdától üzemel majd teljes mértékben. A katonai forródrótkapcsolat 2013-ban szakadt meg észak-koreai kezdeményezésre.

Az észak-koreai fél később leszögezte: nem fognak tárgyalni Szöullal a nukleáris fegyverkezésről, mert az kizárólag az Egyesült Államok ellen irányul.

Minden fegyverünk, beleértve az atombombákat, a hidrogénbombákat és a ballisztikus rakétákat, kizárólag az Egyesült Államok ellen, nem pedig testvéreink vagy Kína vagy Oroszország ellen irányul.

Dél-Korea egy hete tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra, azután, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető újévi köszöntőjében kijelentette: kész párbeszédet kezdeni Szöullal.

Címlapkép: AFP / KCNA / KNS