Egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy az év végéig készítsen megvalósíthatósági tanulmányt az új, elektronikus alapú közösségi közlekedési tarifarendszer bevezethetőségéről a Budapesti Közlekedési Központ. Vitézy Dávid, a központ vezérigazgatója ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a buszpark állapotához hasonlóan itt is évtizedes Budapest lemaradása, nemcsak Nyugat-, hanem Közép-Kelet-Európa nagyvárosaihoz képest is. Közölte, hogy a BKV-nak jelenleg évente 10 milliárd forint veszteséget okoznak a bliccelők, a bérlethamisítók pedig további 2-3 milliárdot. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint az új tarifarendszernek mindenképpen meg kell térülnie - közölte a főpolgármesteri sajtóiroda. További részleteke itt olvashatnak.

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a budapesti Integrált Városfejlesztési Stratégia (korábbi nevén a Podmaniczky Program) előrehaladásának értékeléséről szóló tanulmányt - 20 igen szavazattal, 3 tartózkodással (Jobbik) és 9 ellenszavazattal (MSZP). A tanulmány szerint új városfejlesztési koncepciót kell készíteni, mert a 2008-ban készült stratégia olyan feltételezéseket és célokat tartalmaz, amelyeket a gazdasági válság alapjaiban írt felül. A tanulmány megállapítja, hogy a közös tervezés-előkészítés sem a kerületekkel, sem a kormánnyal nem volt hatékony, egyetlen kiemelt fejlesztési térség kulcsprojekt megvalósításáról sem sikerült megegyezni a kormánnyal.

A napirend előtti vitában szó esett a Roosevelt tér átnevezéséről, az MSZP a magyar és az amerikai külügyminisztérium állásfoglalását hiányolta, az LMP pedig az átnevezés költségeit firtatta, valamint azt, hogy ez mibe kerülne az ott lakóknak. Tarlós István főpolgármester ezzel kapcsolatban elmondta, egyeztettek az amerikai nagykövettel, a lakosságnak pedig nem fog többletköltséget jelenteni az átnevezés, hiszen a téren a Magyar Tudományos Akadémia és a Fővárosi Közterület-felügyelet székhelye található, illetve szállodák. A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a tudományos akadémia elnöke kérte, hogy a tér Széchenyi nevét viselje, a kérést pedig a főváros méltányolandónak tartja. A többi, tervezett utcanév-átnevezésről további egyeztetéseket folytatnak, ezért azok csak később kerülnek a közgyűlés elé.

A közgyűlés ma még dönt többek között a Sziget Fesztivállal kötött szerződésről, amiről részleteket itt olvashatnak.