A tavalyinál is több ipari paradicsom kerülhet le idén a magyarországi földekről, a gazdálkodók ugyanis 200-300 hektárnál nagyobb területen ültettek a feldolgozásra szánt zöldségnövényből - mondta Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke a napilapnak.

Tavaly 1600 hektárról 110 ezer tonna paradicsomot takarítottak be a gazdálkodók. Ez a mennyiség az idén 20 ezer tonnával, 130 ezer tonnára emelkedhet. A mostani bővülés is elsősorban annak tudható be, hogy a legnagyobb hazai feldolgozónak számító kecskeméti Univer Zrt. növelte kapacitásait, és nagyobb területre kötött szerződést a termelőkkel. Ez a gyár dolgozza fel a hazai paradicsomtermés közel háromnegyedét, a maradékon pedig néhány kisebb feldolgozó osztozik.

Az ágazat az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. Ma már egyetlen termelő sem kezd bele úgy az ültetésbe, hogy ne tudná, kinek és mekkora mennyiségben, milyen áron adja el a betakarított terményt.

Bár a paradicsom szabad földön terem, az időjárási körülmények csupán 5-10 százalékkal befolyásolhatják a termésmennyiséget - mondta Ledó. Míg 2010-ben egy hektárról átlagosan 30-35 tonnát takarítottak be az országban, mára a 70 tonnát is meghaladhatja az átlagtermés.

A magas hozamok elérése ma már alapvető feltétele az eredményes termelésnek. A felvásárlási árak ugyanis évek óta változatlanok. Az alapár egy kilogramm paradicsomra vetítve 25 forint körül alakul, erre rakódnak rá a különböző minőségi és egyéb szempontok alapján számított felárak.

Fotó forrása: Kummer János / Napi