A foglalkoztatási adatok javulása, valamint a fizetések folyamatos emelkedése mellett egyre kisebb a férfiak és a nők bére közötti különbség Magyarországon - vélte az MTI szerint Szalai Piroska. A minap közzétett 2015. évi Eurostat-adatra hivatkozva hozzátette: a nemek közötti bérkülönbség a 2012-es 20,1 százalékról mára 14 százalékra csökkent Magyarországon, ezzel jóval az európai uniós átlag alá került.

A mutató értéke 2015-ben Svédországgal azonos lett, így elmondható, hogy ebben a szegmensben is az EU legjobbjai közé kerültünk. A 28 tagállam összesített értéke 16,3 százalék volt 2015-ben, amely ráadásul az elmúlt három évben mindössze egy százalékponttal mérséklődött.

A miniszteri tanácsadó arról is beszélt, hogy az Eurostat mellett érdemes figyelni az OECD nemek közötti fizetéskülönbség-vizsgálatára is, amely az uniós statisztikai hivataltól eltérő módszerrel készül. Az OECD nem átlagot von, hanem a középső értéket - a mediánt - vizsgálja. Ez azt mutatja, hogy a nők és a férfiak közötti, bérsorrendbeli középső érték között mekkora az eltérés, e szerint a módszer szerint folyamatosan Európa élvonalában vagyunk - mondta a lapnak.