A portál szerint nagyjából ezren gyűltek össze az adóhivatal (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, NAV) Széchenyi utcai épülete előtt, hogy a Horváth András által kirobbantott áfacsalási botrány kivizsgálását követeljék.

A december 28-i megmozdulást több civil szervezet, így a Hallgatói Hálózat (Haha), a Krétakör és a Levegő Munkacsoport hirdette meg, a tüntetésen megjelent Horváth is. A szervezők már előre azt kérték, hogy minden résztvevő hozzon magával egy zöld dossziét. Horváth András ugyanis egy ilyen dossziéban tartotta az ügyben fontos cégek adatait, illetve az áfacsalást alátámasztó információkat, de ezt a nála tartott házkutatáson a rendőrök lefoglalták.

A tüntetők az adóhivataltól a Belügyminisztériumhoz, majd a parlamenthez vonulnak, tudósítónk szerint többek közt azt skandálták: "országosan megy a rablás, veled vagyunk Horváth András!". A tiltakozóknál "oligarchák", illetve "A NAV-nál legyen házkutatás" feliratú táblák voltak.

Az Index szerint a tüntetésre hívó Facebook oldal azt kérte, minél többen mutassák meg, hogy Horváth András "nem egyedül vívja harcát a korrupció ellen". Azt követelik, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság működését, az Állami Számvevőszék pedig folytasson eljárást az ügyben. "Üzennünk kell az Adóhivatal többi megfélemlített dolgozójának, hogy mindannyian velük vagyunk. Arra van szükség, hogy egyre többen álljanak fel, és mondják: Nekem is van Zöld Dossziém!"

December 19-én is volt egy civil tüntetés Horváth András mellett, de azon csak kevesen vettek részt. A rendőrök ugyanazon a napon házkutatást tartottak Horváth Andrásnál. Horváth később azt mondta az Indexnek, hogy a rendőrök elvitték az elhíresült zöld dossziét és azokat a dokumentumokat, amelyek szerinte bizonyították volna az általa emlegetett kiterjedt áfacsalást.

Szombaton derült ki, hogy adótitok és személyes adatok védelmére hivatkozva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) nem adja ki azt a vizsgálatról szóló jelentést, amelyet Horváth András állításainak elhangzása után egy hétvége alatt végzett el. Emiatt az adatok kiadását kérő Schiffer András LMP-s politikus szombati közleményében pert helyez kilátásba Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a NAV ellen.