Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amikor valaki random parkolási tilalomba fut Budapesten, jó eséllyel valamilyen filmforgatás áll a háttérben. Ilyenkor az autós legfeljebb azzal vigasztalhatja magát, hogy a kerületnek vagy a fővárosnak komoly pénz üti a markát. Nos, minden relatív.

Ha egy stáb filmforgatáshoz szeretne közterületfoglalási-engedélyhez jutni, akkor 2016. október 1. előtt a budapesti kormányhivatalhoz kellett fordulnia, azóta viszont a Magyar Nemzeti Filmalap az illetékes szerv. A hatóság adott kérelem esetén, a kerületre vonatkozóan előzetesen bekéri az önkormányzattól a helyi rendeleten alapuló véleményt, melyben az kikötéseket tehet. A budapesti közterületek egy része a 23 kerület, egy része pedig maga a főváros tulajdonában van.

Sok vagy kevés?

Közterületért fizetendő díj mértékét számos tényező határozza meg, az idő és a méret mellett például az is, hogy hány parkolóhely esik ki. A legtöbb kerületben a foglalások számát elosztva a bevétellel 60-80 ezer forintos foglalásonkénti bevétel jön ki. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő területek ennél drágábban 600 ezer forintért mentek, míg a VI. kerületért 818 ezret fizettek. Ez persze nem meglepő, hiszen az Operát és környékét meg kell fizetni. Az I. kerület átlaga sem alacsony, 350 ezer forint, amely szintén érthető. Ebből a szempontból viszont a Újpest hasonló átlaga érdekes.

Jó lett volna ismerni az V. kerületi adatokat, de az önkormányzat sajnos a Magyar Nemzeti Filmalaphoz irányított minket. A filmalapot külön is megkerestük, hiszen nálunk is keletkezhettek bevételek a foglalásokhoz kapcsolódva, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Visszatérve a díjakra, egy bosszús autós számára - akinek kerülnie kell, vagy messzebb talál csak parkolóhelyet egy forgatás miatt - egy 60-80 ezer forintos összeg nem tűnik soknak. Azonban azt nézve, hogy egy budapesti parkolóhely 1750-4400 forint bevételt termelne hétköznap, ha folyamatosan használnák, nem feltétlenül rossz üzlet kiadni a közterületet a filmeseknek.

Korábban a futóversenyeknél merült fel, hogy a főváros potom összegért engedi át a területeket. A 444.hu egy két évvel ezelőtti cikke szerint egy nagy maratonért sem kap többet a város 3 millió forintnál, pedig az sokkal nagyobb területet érint, mint egy forgatás.

Mit mondtak a kerületek és Budapest?

A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületeken 455 engedélyt adtak ki filmforgatásra, amelyből 156 millió forint bevétel származott. Ez átlagosan 340 ezer forintot jelent.

Az I. kerületben 45 esetben volt filmforgatás, amelyek átlagosan 1-2 napot vettek igénybe és 15-50 négyzetméteres területet érintettek. Ebből az önkormányzatnak nettó 15,7 millió forint bevétele származott.

A II. kerület 64 esetben járul hozzá a forgatáshoz, ebből azonban csak 5 millió forint bevételük származott. Ezek 1-3 napig tartottak és 150-220 négyzetmétert vettek igénybe.

A IV. kerületben 15 esetben hagyták jóvá az engedélykérelmeket átlagosan 2 napra és 112 négyzetméterre. Ebből 5,3 millió forint származott.

A VI. kerület igen népszerű volt a forgatások tekintetében, ami nem is meglepő. A kerület teljes területén előfordulnak forgatások, de különösen gyakran zajlik az Operaház vonzáskörzetében, továbbá a Rózsa utca, Németh László utca, Kármán utca, Szobi utca, valamint Szondi utca környékén. Ezek 2-3 naposak, de előfordult, hogy egy-egy produkció többször is visszatért a helyszínre és hosszan forgattak. A bevétel 92 forgatás után elérte a 75,3 millió forintot.

A VII. kerületben 55 forgatás volt. A sajtófőnök kérdésünkre azt írta, hogy a forgatások időtartama jellemzően 2-3 nap. A filmforgatási célra igénybe venni kívánt közterület nagysága széles skálán mozog 50 négyzetmétertől akár a több száz négyzetméterig. A kerület igyekszik minél kevésbé terhelni a lakosságot és kevesebb parkolóhelyet elvenni.

A IX. kerületben 36 engedélyt adtak ki. Az árakban nagy volt a szórás. Például a Ferenc téren egy 80 négyzetmétere területért csak 11 ezer forintot kaptak. De volt olyan több utcát érintő foglalás is, amely 12,1 milliót ért.

A X. kerületben 14 esetben kaptak engedélyt a filmesek. Egy esetben három nap, nyolc esetben két nap, öt esetben egy nap volt a filmforgatás időtartama. Az átlagos területfoglalás 230 négyzetmétert tett ki, de volt 100 és 450 négyzetméteres foglalás is. Rendszerint a közterület-foglalások egy utca több szakaszát, vagy több utcát érintettek.

A XI. kerületben 64 esetben adtak engedélyt. A filmforgatásokhoz kapcsolódó közterület-használati kérelmek nagyrészt egy-egy napra szóltak, kettő kivételével nem haladták meg a 4 napot. A foglalások területét tekintve többnyire Újbuda belső utcáit érintették (Karcag u., Vegyész u., Szabolcska M. u., Edömér u., Lágymányosi u.), de a legközkedveltebb a frekventált helyen lévő, a Gellért Szálló mögött húzódó Kelenhegyi út. A bevétel közel 5 millió forint volt.

A XII. kerületben a 23 engedélykiadásból 1,4 millió forint folyt be. Ezek a forgatások átlagosan 2 napig tartottak, de 7 napos foglalás is előfordult. A kerület elvileg megtagadhatja az 5 napnál hosszabb és 300 négyzetméternél nagyobb területigényű foglalásokat, de tavaly egy igényt sem dobtak vissza.

A XIII. kerületben 31 forgatás volt, 1-2 utcát érintett a lefoglalt terület nagysága 5 és 400 négyzetméter között mozgott. A stábok 2-5 napig maradtak a helyszínen. A díjbevétel tavaly 2,1 millió forintot tett ki.

A XIV. kerületben 40 forgatás volt, 1-2 naposak és 3 millió forintot szedtek be belőle.

A XV. kerületben 4 forgatás volt, 382 ezer forintos bevételért.

A XVII. kerület 5 szerződést hagyott jóvá, amelyből 288 ezer forint folyt be a számlájukra. Ezek nem voltak komoly forgatások, 1-1 utcát érintettek, átlagosan 100 négyzetméteren.

A XXI. kerületi helyszínekre 4 szerződést kötöttek, 11- napra és 314 ezer forintot kapott az önkormányzat.

A XXII. kerület 600 ezer forintot szedett be a, de, hogy hány forgatás volt a területükön arról nem adtak tájékoztatást.

A XXIII. kerületi önkormányzat mindössze egy engedélyhez járult hozzá, ez egy utcára és 170 négyzetméterre terjedt ki. Ebből 23 ezer forintjuk származott.

A filmforgatások adatai
KerületBevétel (forint)
DarabTerület (négyzetméter)
Nap
Átlagbevétel (forint)
1.15 686 359
4515-501-2348 586
2.5 000 000
64150-2201-378 125
4.5 307 956
151122353 864
6.75 262 497
922-3818 071
7.552-2
10.1 117 679
142302-179 834
11.4 969 248
641-477 645
12.1 367 797
231-359 469
13.2 100 000
315-4002-567 742
14.3 000 000
401-275 000
15.382 200
450-4802-495 550
17.288 323
51001-157 665
21.315 000
41-178 750
22.601 815
30-501-1
23.23 500
117023 500
Főváros156 273 620
455343 458
387 118 368
Forrás: Önkormányzatok

A bevételi adatok mellett azért nem adtuk össze a foglalási számokat és azért nem számoltunk átlagot mert egy engedély érinthetett kerületi és fővárosi területet egyaránt, kerülethatáron átnyúlva pedig több kerületet. A hiányzó kerületek a cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak kérdésünkre.