A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatott nyomozást különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt a jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó, nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló 37 éves Faidt Péter András ellen - írja az ORFK.

A magyar állampolgárságú férfi 2014. június 18. és 2014. november 10. között társaival bűnszervezetben követte el a bűncselekményt. A gyanúsítottak módszere az volt, hogy több magyarországi bejegyzésű, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató gazdasági társaság nevében bankszámlát nyitottak különböző pénzintézeteknél, majd ezeket további bűntársaik rendelkezésére bocsátották annak érdekében, hogy azokra különböző, nem magyarországi bejegyzésű gazdasági társaságok sérelmére elkövetett csalásokból származó átutalásokat végezzenek, melyeket további bankszámlákra utaltak vagy megkíséreltek utalni.

A bűncselekmény a rendőrség szerint európai uniós és magyar költségvetési forrásokat nem érintett.

Faidt Péter András társaival szemben az eljárást a KR NNI 2017. július 7-én befejezte, a Fővárosi Főügyészség 2017. november 8-án vádiratot nyújtott be. A vádlottak közül egy fő házi őrizetben van, két fő lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.

Faidtal szemben a nyomozást a KR NNI felfüggesztette mindaddig, amíg gyanúsítotti kihallgatása nem történik meg. A magyar nyomozó hatóság előterjesztést tett az amerikai igazságügyi hatóságok irányába a nemzetközi jogsegélykérelem teljesítésére.

Az Amerikai Egyesült Államokban Faidtal szemben folytatott eljárásról a magyar hatóságok információval nem rendelkeznek.

A Magyar Nemzet hétfőn írta meg, hogy egy magyar férfi az FBI tanúvédelmi programjában kapott papírokkal él az Egyesült Államokban, mert az amerikai hatóságok úgy vélik, ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években 3-4 milliárd euró szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra.

A pénz az amerikaiak gyanúja szerint a nyertes uniós pályázatok "alkotmányos költsége", a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék. Az FBI-nak az a gyanúja, hogy az összeget jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel.

A napilap birtokában lévő dokumentumok szerint az amerikai hatóságok tavaly március óta többször jelezték a magyaroknak, hogy a férfi náluk van, és bármikor ki tudják hallgatni az FBI jelenlétében; a körözést ennek ellenére máig nem vonták vissza, és a magyar nyomozók nem éltek a kihallgatás lehetőségével sem.

A kép forrása: Napi.hu.