Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig" - idézi fel a portál a miniszterelnök 2015-ös reagálását a felcsúti kisvasutat ért támadásokra. Most pedig ez a terv is valóra válhat egy egyelőre nyilvánosan nem bemutatott 12 milliárdos kisvasút-fejlesztési koncepció szerint: ebből az derül ki, hogy Salgótarjánban bányászkisvasutat építenének még, sőt felmerült egy saját szerelvénycsalád kidolgozásának az ötlete is.

Valamint az is, hogy mivel 1,5 millió utas jár ilyen erdei és turistavonatokon, a kormány szerint indokolja, hogy a Szép-kártyát is elfogadják rajtuk idővel. Ha nem is a turisztikai vonzerő miatt, de még külföldiek is meglátogatták - a leánykori nevén - Vál-völgyi kisvasutat: az unió revizorai is megnézték maguknak egy vizsgálat miatt.

A fejlesztésre két ütemben költenék el a 12,28 milliárd forintos keretösszeget:

  • 2020-ban 6,137 milliárd: 4,6 milliárd pályafelújításra, 1,5 milliárd járművekre,
  • 2021-ben 6,144 milliárd: 5,3 milliárd pályafelújításra, 782 millió járművekre.

Pályáztatás nem lesz, hogy milyen projektekre költsenek, mert a kormányzati szándék - legalábbis a Rogán Antal kabinetminiszter és Révész Máriusz rekreációs biztos által jegyzet javaslat szerint - az, hogy a teljes hazai kisvasút-állományt és pályamennyiséget felújítsák. Maguknak a beruházásoknak létjogosultságát a dokumentumban azzal magyarázták meg, hogy a kormány már sokat költött erre a területre, tehát fontos.

További részletek a hvg.hu cikkében.