Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Czerván György közölte, az áfa-csökkentés egyebek mellett az emberi fogyasztásra alkalmas élőhalra, illetve az ikrára, haltejre, halmájra és egyéb belsőségeket is vonatkozik, frissen hűtve, vagy fagyasztva. Kiterjed az emberi fogyasztásra alkalmas halfilére és más halhúsra is. Az áfa-csökkentés a legfontosabb halkategóriákra érvényes, de azért vannak kivételek. "Ezért érdemes lesz búvárkodni a részletekben" - jegyezte meg.

Rámutatott: az élelmiszerek áfa-csökkentésében a költségvetés lehetőségeinek, teherbíró-képességének függvényében lehet előre haladni.

A piaci tisztulást és a növekvő fogyasztást eredményező adócsökkentések első állomása az élő- és félsertések áfájának 2014-es mérséklése volt. Ez pozitív hatással járt, érezhetően tisztult a piac, nőtt az élősertés felvásárlása, élénkült a tenyészállatok forgalma, emelkedett a sertéstartók száma - mondta.

Kifejtette, a kormány a tapasztalatok alapján úgy döntött, hogy folytatja az áfa-csökkentést, így 2015. január 1-től 5 százalékra csökkent a szarvasmarha és a juh köztes termékeinek áfája, majd 2016. január elsejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent a sertés tőkehús általános forgalmi adója is, amelynek eredményeként az áfa-csökkentés már a teljes sertés termékpályát lefedi.

Ez év január 1-től a friss tej, a baromfihús és a tojás áfája mérséklődött 5 százalékra.

A kormány és a szaktárca továbbra is elkötelezett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett, a költségvetési lehetőségek figyelembe vételével további alapvető termékek áfája mérséklődhet.

Azt azonban nem közölte, hogy a következő általános adómérséklés, mely terméket, vagy termékeket érintheti. Megjegyezte: ha csak rajta múlna a következő áfa-csökkentés, akkor az az UHT és ESL tejre vonatkozna.

A hal áfájának mérséklése változatlan fogyasztás mellett - ami most 6,2 kilogramm hal évente és fejenként Magyarországon -, mintegy 4-5 milliárd forint kiesést okozna a költségvetésnek. A fogyasztás azonban várhatóan emelkedik majd az áfa-csökkentés hatására, és így a fejenkénti éves halfogyasztás rövid időn belül 7,0-7,5 kilogrammra emelkedhet. Ez pedig mérsékli majd a költségvetésből hiányzó összeget - mondta.