Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tanulmány szerint 2016-ban a versenyszférában összességében a hivatalos munkanapok 14 százalékában nem dolgoztak szabadság, betegség, igazolt vagy igazolatlan távollét miatt. Összesen 255 munkanapot kellett volna teljesíteni, ebből egy átlagos dolgozó csaknem 27 napot szabadságon töltött - olvasható a lapban.

A munkavállalók által kivett fizetett szabadság átlagos hossza egyébként 1995 óta lényegében állandó, mivel a szabadságra vonatkozó törvényi előírások alapvetően nem változtak ez idő alatt (1992-ben viszont még 3 nappal kevesebb szabadságra mentek el a dolgozók). Más a helyzet a betegség miatt munkától távol töltött napokkal, amelyek száma folyamatosan csökken: 1992-ben még átlagosan 17 napot nem dolgoztak betegség miatt a munkavállalók, 2016-ban viszont már csupán 10 napot vettek ki betegség miatt. Vagyis látszólag egyre kevesebbszer betegednek meg a magyar dolgozók.

Kicsi a valószínűsége, hogy a statisztikai adatok hátterében valóban a dolgozók javuló egészségügyi állapota állna. Sokkal valószínűbb, hogy a munkavállalók inkább betegen is egyre inkább bemennek dolgozni.

A jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben kevesebb okuk van a munkavállalóknak az állásuk elvesztésétől tartani, egy betegség idején azonban joggal tarthatna attól, hogy jelentősen csökken a keresetük - mondta a lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke. A táppénz összege ugyanis olyan kevés - a napi átlagkereset 50-60 százaléka -, hogy a munkavállalók inkább betegen is bemennek dolgozni. Pláne, hogy a legtöbb munkaadó havi 10-15 ezer forintos jelenléti bónuszt is fizet dolgozóinak. Ennek felét azonban már egy egynapos távolmaradással is elveszítik, 2-3 napos betegség esetén pedig az egészet.

Valószínűsíthető az is, hogy a kisebb szervezeteknél dolgozók gyakrabban mennek betegség idején inkább fizetett szabadságra, mint táppénzre vagy betegszabadságra.