A jelek szerint végre pont kerül Gáspár Győző két éve húzódó ügyének végére, és megszüntetik a különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt indult nyomozást - számolt be a napilap.

A friss határozat szerint "a beszerzett bizonyítékok alapján nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani azt, hogy" a celeb  az ügyben a sikkasztás bűntettét elkövette volna.

A Romantic frontemberénél még 2017 áprilisában tartottak házkutatást - salgótarjáni, nógrádmegyeri és budapesti címeken -, amikor készpénzt, ékszereket és autókat is lefoglaltak a NAV munkatársai. A showman ellen költségvetési csalás és sikkasztás miatt indult nyomozás, többek között azzal vádolták, hogy az édesapja érdekkörébe tartozó egyik, román székhelyű cég magyarországi, a Sberbanknál vezetett számlájáról 50,4 millió forintot vett ki, azt magára és családjára költötte és ezután után nem adózott.