Az idén januárban már átlagosan 108 millió forint volt egy-egy privátbanki ügyfél számláján - hangzott el a Blochamps Capital sajtóreggelijén. A tanácsadó cég nyilvántartása alapján 43173 privátbanki ügyfélszámla van az országban 14 szolgáltatónál, ezeken csaknem 4700 milliárd forintot kezelnek.

Privátbanki ügyfél az lehet, aki megfelelően nagy vagyonnal kopogtat be egy-egy pénzügyi intézmény ajtaján. A legalacsonyabb belépési korlát a Generali Alapkezelőnél van, ott már 10 millió forintos vagyonnal rendelkező kliensekkel is szóba állnak, a legmagasabb a Gutmann Magyarországnál, náluk egymillió eurót (körülbelül 320 millió forintot) kell ehhez felmutatni.

A privátbanki piac sokat fejlődött az elmúlt években. 2005-ben még a teljes privátbanki vagyon a 900 milliárd forintot sem érte el, és egy-egy ügyfélnek átlagosan 42 millió forintja volt a számláján. Azóta a vagyon több mint az ötszörösére nőtt. A vagyonos rétegen belül a 300 millió forint fölötti vagyonnal 16,8 ezren rendelkeznek az országban, ezen belül egymilliárd forint fölötti vagyona a Blochamps becslése szerint 4 ezer embernek van.

Belépési korlát privátbankoknál
PrivátbankBelépési korlát (millió forint)
Erste70
OTP PB/kiemelt PB30/80
MKB100
CIB60
Friedrich Wilhelm Raiffeisen70
UniCredit100
Concorde75
K&H100
Hold Alapkezelő80
Takarékbank20
Budapest Bank25
SPB40
Equilor25/50
Generali Alapkezelő10/50
Gutmann320
Forrás: Blochamps Capital


Összesen 600-an lehetnek, akiknek a vagyona a 3 milliárd forintot is meghaladja, 10 milliárdos felhalmozással a 120 leggazdagabb magyar rendelkezik. A leggazdagabb három embernek 300 milliárd forintnál is nagyobb vagyona van, köztük lehet Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és a Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó is. A Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as kiadvány tavalyi listája alapján a dobogón ott lehetnek Demján Sándor örökösei és Gattyán Györgynek is van esélye arra, hogy bekerül a 300 milliárdos vagyonnal rendelkezők táborába.

Vagyonosok száma (2018)
Vagyon (forint)
300 millió forint12000
1 milliárd4000
3 milliárd600
10 milliárd120
30 milliárd40
90 milliárd15
300 milliárd3
Összesen16778
Forrás: Blochamps Capital


A Blochamps előrejelzése szerint a 300 milliárd forintnál, vagy egymilliárd dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkezők tábora Magyarországon a következő években tovább emelkedhet, 2025-ben már öt, 2028-ban pedig hét szupergazdag rendelkezik majd ennyi pénzzel Magyarországon. A vagyonos réteg egyébként is egyre nagyobb lesz, tíz év múlva már 25 ezer fölött lesz azoknak a száma, akik 300 millió forintnál több megtakarítással rendelkeznek. A forintban milliárdos vagyonnal rendelkezők száma 2025-ben eléri az 5 ezret, 2028-ban pedig a 6 ezret is.