A magyar infláció szeptemberben már hetedik hónapja gyorsult, s elérte a 3,6 százalékot. Az év hátralevő részében és jövőre hasonló ütem várható, többek között a gyenge forint miatt - vélik a GKI kutatói. Míg az idei első negyedévben egy euróért átlagosan még csak 311 forintot kellett fizetni, a harmadik negyedévben már 324 forintot.

A bérköltségek növekedésének és az áremelkedésnek az üteme az EU-n belül csak Romániában magasabb, mint Magyarországon. A munkanélküliség az egy évvel korábbihoz viszonyítva még csökken, az előző hónapokhoz viszonyítva azonban már megállt a mérséklődés. Igaz eközben a közmunkások száma kedvező módon mérséklődött.

A büdzsé európai módszertan szerint számított helyzete igen kedvező, az első félévben a hiány mindössze a GDP 0,1 százaléka volt (mivel ebbe többek között nem tartozik bele az EU-transzferek megelőlegezése).

Az államháztartás pénzforgalmi hiánya viszont 2018 első kilenc hónapjában közel 1500 milliárd forint volt, csaknem 10 százalékkal magasabb az egész évre előirányzottnál. Ezen belül azonban szeptemberben némi többlet alakult ki, részben a beérkező EU-transzferek, részben az önkormányzatoknak kifizetett előlegek kincstári számlán való kötelező elhelyezése miatt.

Az adóbevételek kedvezően alakultak, a hatalmas hiány elsősorban az EU-támogatások megelőlegezésének következménye, melyek beérkezésnek időpontja viszont bizonytalan. Ráadásul számos költségvetési-állami ágazatban - így az egészségügyben, az oktatásban vagy a szemétszállításban - súlyos működési zavarok, likviditási problémák alakultak ki.

Az EU módszertana szerinti GDP-arányos hiány - amelyben nem kell figyelembe venni az EU-transzferek megelőlegezését - feltehetőleg a tervezettnél valamivel kisebb (de a 2017-esnél nagyobb), 2,2 százalék körüli lesz. Ugyanakkor a magas pénzforgalmi hiány miatt csak alig csökkenő, az EU elvárásaitól elmaradó, 73 százalék feletti GDP-arányos államadósság várható.

Jövőre immár a gazdasági növekedés lassulásának, ugyanakkor az EU- és önkormányzati választások időszakában kellene terv szerint 1,8 százalékra csökkenteni az államháztartás GDP-arányos deficitjét. A GKI szerint ennél magasabb hiány valószínű, a GDP-arányos államadósság viszont csökkenhet - olvasható a friss prognózisban.

Prognózis (éves változás, %)
Megnevezés20182019
GDP4,23,2
Ipari termelés4,04,5
Beruházás12,05,0
Kiskereskedelem6,54,0
Kivitel (folyó áron, euróban)5,05,0
Behozatal (folyó áron, euróban)6,56,0
Külkeregyenleg (milliárd euró)7,06,5
Euróárfolyam (átlag, forint)320,0327,0
Államháztartási hiány (folyó, mrd Ft)1500,01000,0
Bruttó átlagkereset11,07,0
Fogyasztói árak3,03,5
Munkanélküliség (év végén, %)3,73,6
Forrás: GKI Gazdaságkutató Zrt.

A kép forrása: Audi Hungaria Zrt.