A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent: az épületek építése 2,7, az egyéb építményeké 52,1 százalékkal.

Így az építőipari termelés volumene az első négy hónapban 28,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Némi jó hírt jelent, hogy áprilisban az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2 százalékkal emelkedett.

Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene csökkent a tavalyi magas bázishoz viszonyítva: az épületeké 2,7, az egyéb építményeké 52,1 százalékkal. A visszaesést elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta. A legnagyobb mértékben áprilisban is az út- és vasútépítő vállalkozások termelése maradt el az előző évitől.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 2,9 százalékkal emelkedett, ezzel szemben az egyéb építményeké 64,7 százalékkal visszaesett. A speciális szaképítés ágazat termelési volumene 9 százalékkal csökkent.

A megkötött új szerződések volumene 24,4 százalékkal kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 15,3, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 30,6 százalékkal csökkent.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene továbbra is elmaradt az egy évvel korábbitól, április végén 17,4 százalékkal. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 57,2 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké viszont 38,3 százalékkal kisebb volt. Az épületeken belül elsősorban ipari épületek építésére kötöttek nagyobb szerződéseket.