Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük.

Az ügyben vízi közlekedés - halálos tömegszerencsétlenséget okozó - gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult büntetőeljárás a Viking Sigyn kapitánya ellen. Az alsóbb fokú bíróságok úgy döntöttek, hogy a gyanúsított 15 millió forintos óvadék ellenében Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alá kerül, nyomkövetőt kell viselnie, és hetente kétszer köteles jelentkezni a nyomozóhatóságon. Ezután kérte a legfőbb ügyész a Kúriát, hogy mondja ki: törvénysértő a bíróságok kényszerintézkedéssel kapcsolatos döntése.

A Kúria indoklása szerint a törvénysértés arra vezethető vissza, hogy a bíróság hallgatott és nem adott választ bizonyos kérdésekben, ez pedig egyoldalúságot jelent. Márki Zoltán tanácselnök kifejtette, hogy az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság ítélete tele volt ellentmondással - írja az Index.

A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint a kapitány letartóztatása ugyan idokolt volt, hiszen egy nyomkövető eszköz "nem akadályozza meg a szökést, csak a feltalálást segíti." Bár a terhelt állandó lakcímmel illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezett, a bíróság mégis úgy látta, hogy magasabb összegű óvadék mellett bíztosítható a férfi bűnügyi felügyelete - fejtette ki Márki Zoltán tanácselnök.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék szerint az ügyészi fellebbezés nem volt teljes. A törvényszék kifejtette, hogy nem bocsátkozhatott az informatikus szakvélemény értékelésére. Kúria álláspontja szerint afelett nem lehetett volna szemet hunyni, hogy a kapitány ellen már Hollandiában is folyik büntetőeljárás.

A Kúria szerint az első fokon eljáró bíróság rossz jogértelmezéssel kaput nyitott az óvadéknak, a törvényszék pedig változatlanul helyben hagyta a kerületi bíróság döntését. Az ügyész álláspontjával pedig egyáltalán nem foglalkozott.

Közellenség lett a kapitány

Tóth M. Gábor, a kapitány védőjének "egyik szeme sírt, a másik nevetett", szerinte ugyanis az, hogy "ma a Kúria előtt áll és beszél, tökéletesen szimbolizálja azt, hogy ez az ügy bőven túlnőtt a büntetőeljárás normál keretein." Ez pedig szerinte azt is eredményezte, hogy a Viking Sigyn kapitányából közellenséget csináltak, holott a nyomozás és a szakértői vizsgálatok jelenleg is folyamatban vannak.

Erről az emberről megjelent a sajtóban, hogy ittas volt, ezt a BRFK és jómagam is cáfoltuk. Megjelent, hogy a baleset előtt szelfiket készített, holott a szakértői vélemény szerint a készülék 2019. május 26. és május 30. között nem volt használatban

- idézett Tóth M. Gábor a szakértői véleményekből.

A védő szerint nem igaz, hogy a bíróság úgy rendelte el a hajóskapitány bűnügyi felügyeletét, hogy az ukrán férfi Budapesten nem rendelkezett tartózkodási hellyel, hiszen a védelem már 2019. június 8-án, vagyis négy nappal a bíróság döntése előtt előerjesztette azt az indítványt, amelyben a konkrét címet is feltüntették - olvasható az Index tudósításában.