"Az OBT az elmúlt időszakban több alkalommal is vizsgálta az OBH elnökére vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesítését. Kifogásolta az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását. A törvénysértések miatt az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke felé, továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget kötelezettségének" - írta közleményében a testület.

A folytatásban az OBT jelentését elküldik az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának, ahol majd meghallgathatják Handót és az OBT elnökét is. Ezek után a parlamentnek szavaznia kell majd a bizottság előterjesztéséről, kétharmados döntésre van szükség Handó menesztéséhez, ami a Fidesz kétharmadának függvényében nem tűnik valószínűleg.

Az OBT hónapok óta érlelődő döntése így is erős jelzés a bíró kar részéről, a tanács a most elfogadott határozattal elment a falig - olvasható a portálon.

A OBH közleményében vitatott legitimitásúnak nevezi az OBT-t és alaptalan vádaskodással vádolja a testületet.

Az OBT egy felügyeleti szerv, amely törvénysértések észlelése esetén jelez az OBH-nak, amelynek elvileg ki kellene vizsgálni ezeket a vélt törvénysértéseket. Az OBT egy év alatt nyolc törvénysértésről jelzett Handó hivatala felé felé, érdemi lépés azonban egyik ügyben sem történt - írja az Index.