Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amennyiben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke "érdemi észrevételt nem tesz, az azonnal szükséges előterjesztéseket nem teszi meg, az OBT a rendelkezésére álló adatok alapján levonja a következtetéseket, és megteszi a szükséges intézkedéseket" - olvasható az OBT honlapján.

Az OBT eseti vizsgálóbizottságának jelentése szerint "Handó Tünde az elmúlt egy évben több esetben figyelmen kívül hagyta a törvényességi jelzéseket, továbbá a sarkalatos törvényekben előírt egyes kötelezettségeinek nem tett eleget". Emiatt a jelentés szerint "közel húsz bírósági vezetői álláshely nincs pályázat útján betöltve, ellehetetlenül a fegyelmi ügyeket is tárgyaló szolgálati bíróságok működése, illetve a világosan megfogalmazott aggályok ellenére az OBH elnöke nem vizsgálta ki a hódmezővásárhelyi járásbírósági elnök kinevezésének törvényességét".

Handó az OBT legutóbbi ülésén sem jelent meg, azonban írásban jelezte, hogy érdemi észrevételeket kíván tenni a vizsgálati jelentéshez - számolt be a Népszava. Az OBT erre adott 2019. február 22. napjáig adott póthatáridőt az OBH-elnöknek.