A napilap az az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva arról számol be, hogy a határvédelem költségei 2019 fél évben jelentősen csökkentek a korábbiakhoz képest: mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások fedezésére.

A hatóság tájékoztatása szerint rendészettechnikai eszközök beszerzésére 289 millió forint, a területi szervek migrációval kapcsolatos felhalmozási kiadásaira 237,9 millió forint, a migrációs feladatok ellátásával kapcsolatosan felmerülő költségekre 7 milliárd forint, valamint a 3000 fős létszámfejlesztésre 3,77 milliárd forint jutott.

Az összes költség ennél több, mintegy 40 milliárd forint, ám ez jóval kevesebb, mint 2018 első fél évében, amikor nagyjából ennek a duplájára rúgtak a kiadások.

Még 2015 júniusának közepén a kormány döntött az ideiglenes biztonsági határzár felállításáról, néhány hónappal később pedig szabálysértésből bűncselekménnyé minősítette a tiltott határátlépést.