Varga Mihály pénzügyminiszter a közelmúltban többször is beszélt arról, hogy a kormány nem tett le az egy számjegyű szja-ról vagyis arról, hogy az szja jelenleg 15 százalékos kulcsát tíz százalékos alá vigyék.

Az adónem 6 százalékpontos mérséklése évi 700 mil­liárd forint körüli összeget tenne ki, vagyis ekkora kieséssel számolhatna a közkassza - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az EY adószakértője, az adóhivatal korábbi elnökhelyettese a napilapnak.

Ma körülbelül a fizetés 34 százalékát vonja el az állam szja és járulék formájában a munkavállalóktól, ez az arány a csökkentéssel 28 százalékra esne - vagyis a jövedelem harmada helyett a negyede kerülne az államhoz. Így a mostani, háromszázezres átlagfizetést figyelembe véve majdnem húszezer forinttal több maradhatna a munkavállalók zsebében.

A szakember alkalmas megoldásnak nevezte, ha az szja csökkentését többéves program keretei között hajtaná végre a kabinet, például úgy, hogy 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is két-két százalékponttal enyhülne a teher.  hosszabb programoknak ugyanakkor megvan a maguk veszélye, mostanság nemhogy három év, de három hónap alatt is ­alapvetően megváltozhat a gazdasági, elsősorban a világgazdasági helyzet - jegyezte meg Vámosi-Nagy.

A gazdasági veszélyekre hívta fel a figyelmet Lőcsei Tamás, a PwC magyarországi adópartnere is, mivel az uniós pénzek jövőbeli sorsától kezdve a következő évek gazdasági növekedésén át a robotizáció terjedése vagy a munkaerőhiány ugyanúgy számottevő tényező lehet. A 9 százalékos szja kuriózum volna az egész EU-ban, a lépés így egyfajta reklámtáblaként is szolgálhatna. Véleménye szerint ha lesz is többéves program, annak első lépése aligha 2019-ben lép életbe. Jelenleg arra van nagyobb esély, hogy jövőre folytatódik a szelektív áfacsökkentés.

Képünk forrása: Shutterstock