Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tarlós István márciusban ment neki a közterület-felügyeleteknek, szokásos heti főpolgármesteri sajtótájékoztatóján azt állította: divat lett alamuszi módon elhelyezni KRESZ-táblákat, majd annak környezetére ráirányítani egy kamerát, hogy valakik, miután ártatlanul, véletlenül a megszokott útvonalon haladnak, kapjanak egy 50 ezres büntetést.

Egy idő után kiderült, a főpolgármester valójában csak az óbudai Szépvölgyi út kereszteződésében elhelyezett kamera miatt akadt ki, mert ott a feleségét is 50 ezer forintra büntették, miután szabálytalanul kanyarodott. Tarlós hadjárata sikerrel zárult, leállíttatta a III. kerület több 10 millió forintot érő térfigyelő rendszerét.

A személyes háttér ellenére Pintér Sándor is a főpolgármester pártjára állt. A belügyminiszter májusban körlevélben nyilvánította ki álláspontját, amely szerint a közterület-felügyeletek kamerák alapján nem róhatnak ki büntetéseket. Pintér ajánlása szerint a közterület-felügyeleteknek a képfelvételekkel a rendőrségnél kell eljárást kezdeményezniük.

Íme, a következmény

Az V. és a VII. kerület közterültesei szerint rövid idő alatt jelentősen romlott a befizetők aránya. A Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet szerint elmúlt hónapokban megjelent hírek leginkább a gépkocsivezetők jogkövető magatartására voltak negatív hatással. A bírságok befizetési hajlandósága is csökkent, míg 2017 márciusában, és azt megelőzően még 50-55 százalékos arányban fizették meg a kiszabott bírságokat, addig áprilisban ez a szám 42 százalékra, májusban pedig 23 százalékra csökkent.

Súlyosabb probléma, hogy a fegyelmezetlenség nem csak a befizetésekre terjed ki. Megugrott a büntetések alapját képező szabálytalanságok száma is. Az V. kerületi közteresek szerint a szabályszegések száma is megduplázódott. Míg egy átlagos áprilisi napon 21-22 szabálytalanság történt, ugyanazon helyszínen májusban napi 46 szabályszegéssel kellett foglalkoznia a közterület-felügyelőknek.