Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lakáshitelt igyekeznek rendesen fizetni a magyarok, de a nyakra-főre felvett fogyasztási hitelekkel egyre többen csúsznak meg - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. A második negyedévben több mint 218 milliárd forintnyi piaci kamatozású és 16,6 milliárd forintnyi támogatott lakáshitelt folyósítottak a hitelintézetek.

Devizaalapú hitelt - hiába van rá elvben lehetőség - senki sem vett fel, igaz, a bankok sem kínálnak ilyet. Szabad felhasználású jelzáloghitelből is csak forint alapút értékesítettek, áprilistól június végéig összesen 21,8 milliárd forintnyit.

Javuló portfóliók

A nem teljesítő hitelek aránya folyamatosan csökken, a teljes háztartási hitelállományon belül június végén már csupán 3,83 százalékos volt a 90 napon túl késedelmes kölcsönöké. Ennek egyik oka az, hogy az új szerződések növelik a teljesítő hitelek állományát. Új folyósítás pedig van bőven, az első negyedévi 443 milliárd után a másodikban több mint 553 milliárdot vett fel a lakosság, ami a 2012 óta vezetett jegybanki statisztika szerint történelmi csúcs.

Szinte borítékolható viszont, hogy a harmadik negyedév meg fog dőlni, a babaváró támogatás megjelenése és a használt lakásokra is igénybe vehető, a családok otthonteremtési támogatása (csok) mellé felvehető támogatott hitelek miatt ez az időszak még sokkal erősebb lehet.
A nem teljesítő portfóliók eladása szintén javítja a hitelállományok minőségét. A második negyedévben a hitelintézetek csaknem 55 milliárd forintnyi bruttó követelést adtak el faktorcégeknek vagy követeléskezelőknek. Ezek döntő része - 32,3 milliárd forint - áru- és egyéb hitel volt.

Csúsznak a törlesztővel

A fogyasztási hitelpiac pörög. Személyi hitelből 147,7 milliárd forintnyi ment ki a második negyedévben, az első hat hónapban így már 270 milliárd forintnál tart az új folyósítás. A második negyedév rekordot hozott a piacon, úgy tűnik azonban, nem csak olyanok állnak sorban a bankoknál hitelért, akik megfelelően tudják - vagy akarják - törleszteni a tartozást. Ennek már az első negyedévben is voltak jelei, amelyek a második negyedévben megerősödtek.

Az egy éven túl késedelmes hitelek mennyisége ugyan csökken - ezek valószínűleg követeléskezelőkhöz kerülnek -, a 31-90 napos, illetve 90-365 napos csúszásban lévő személyi hiteleké viszont növekszik, másfél év alatt a két és félszeresére, csaknem 18 milliárd forintra nőtt. Az átlagos hitelnagysággal számolva nagyjából 10 ezer személyi hitelesnek van legalább egy hónapos megcsúszása.

Egyre többen csúsznak meg a folyószámlahitelük és a kártyahitelük törlesztésével is. Az egy éven túli késedelmes hitelek mennyisége ugyan itt is csökken, hiszen ezeket eladják vagy leírják a bankok, a 31-365 napos csúszásban lévőké viszont kétéves csúcson van. A részletre vásárolt karácsonyi ajándékok törlesztésével is lehetnek gondok, a 31-365 napos késésben lévő áruvásárlási és egyéb hitelek mennyisége az év eleje óta a duplájára nőtt. Az átlagos hitelnagysággal számolva 42 ezer körüli folyószámlahitel, 20-25 ezer kártyahitel és 3 ezer áruhitel törlesztésével késnek minimum egy hónapja.

A lakás, autó fontos

A lakáshitelt és autóhitelt felvevő ügyfelek viszont precízen törlesztenek, ezeknek a vagyontárgyaknak az elvesztését nem kockáztatják. A piaci alapú lakáshiteleknél a 31-90 napos és a 91-365 napos késedelemben lévő portfólió is csökken. A támogatott forint lakáshiteleknél is igyekeznek a kliensek legalább a kisebb, 31-90 nap közötti késedelmeket visszafizetni. A szabad felhasználású jelzáloghiteleknél már nő azok száma, akik néhány hónapos késedelembe esnek, az autóhitelesek viszont szintén igyekeznek egyre pontosabban törleszteni.

A javuló fizetési fegyelem egyik oka az lehet, hogy a minimálbért meghaladó 90 napon túl késedelmes tartozásokkal az ügyfelek a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) feketelistára kerülnek, így elesnek például a babaváró támogatástól is. Azoknak tehát, akik a támogatott hitelt más, drágább kölcsöneik kiváltására kívánják használni - ez a bankok becslése szerint nagyjából az ügyfelek negyede-ötöde lehet - megéri rendezni a hátralékot, hogy töröljék az aktív státuszukat a KHR negatív adóslistájából.