Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vádirat lényege szerint az I. r. vádlott nigériai állampolgár egy olyan nemzetközi, egyelőre ismeretlenül maradt internetes bűnözői hálózat tevékenységét segítette, amelynek a csalási módszere az volt, hogy a külföldi gazdasági társaságok elektronikus levelezéseinek kifürkészésével, feltörésével feltérképezték e cégek üzleti partnereit, majd e partnerek adatait, külső kommunikációs jellegzetességeiket utánozva felszólították a sértett cégeket, hogy a partnerrel fennálló gazdasági kapcsolatból származó fizetési kötelezettségeiket új, az általuk megadott, immáron magyarországi bankszámlákra teljesítsék.

Az I. r. vádlott szerepe az volt, hogy az így megszerzett és "félreirányított" fizetési teljesítések fogadására magyar bankszámlákat nyittasson, amihez először VI.r. vádlottat használta fel. Ezt követően 2016. júliusától egy budapesti hálózatot hozott létre, amelynek ő volt a feje, míg a 37 éves budapesti II. r. vádlott volt a vele kizárólagosan közvetlen kapcsolatban álló koordinátora, aki tartotta a kapcsolatot a többi hat vádlottal. (Milliárdok mennek pénzmosás és terrorizmus finanszírozására Magyarországon.)

A lánc végén álló végrehajtó vádlottak szerepe az volt, hogy - működtetésre irányuló tényleges szándék nélkül - magyar gazdasági társaságokat alapítsanak, illetve vásároljanak, majd azoknak magyarországi, illetve szlovák pénzintézetekben bankszámlákat nyissanak és a II. r. vádlott útján az I.r. vádlottnak átadott bankszámla adatok alapján a számlákra euróban, dollárban alkalmanként több tízmillió forint értékben érkező pénzösszegeket párezer forintos jutalék ellenében felvegyék.

A banki pénzfelvételekre a lánc végén álló vádlottakat II. r. vádlott szállította, aki I. r. vádlottól előre megtudta, hogy a számlákra utalások érkeztek, majd az így felvett pénzt továbbadta az I. r. vádlottnak.

A sértett külföldi gazdasági társaságok magyar, román, vietnámi, maláj, kínai, indonéz illetve USA-beli cégek voltak. Volt olyan sértetti cég, amelyik egy repülőgép bérleti díját utalta át, de volt köztük egy jónevű francia labdarúgó klub is, amely egy dél-amerikai futballistával kapcsolatos díjat utalt tévedésből a vádlottak által nyitott egyik magyar bankszámlára.

A sértett gazdasági társaságok kárának egy része megtérült, mert a téves utalást időben észlelték és azt jelezték a számlavezető bankjuknak, amely azt SWIFT üzenetben továbbította a címzett magyarországi bankoknak, míg más esetekben a gyors nemzetközi rendőri és ügyészi együttműködés útján sikerült a pénzfelvételt megakadályozni és az utalt összegeket azok felvétele előtt lefoglalni.

A főügyészség a vádiratban a bűnszervezet vezetőivel, I., II. és III. r. vádlottakkal szemben, továbbá a visszaeső VI. r. vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását, míg a többi vádlottra - tipikusan a párezer forint ellenében a készpénzfelvételt végrehajtó személyekre - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, illetve pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Kép forrása: Pixabay