A megújuló villamosenergia-támogatási rendszer (Metár) létrehozásánál két alapvető gondolata volt a kormánynak: az egyik, hogy az eddigi, jól működő rendszerhez ne nyúljon, illetve hogy olyan energiaportfóliót állítson össze, amit a legoptimálisabban tud majd működtetni - jelentette ki Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

Amennyiben nem tennénk semmit akkor is el tudnánk érni a 10 százalékos energiamegtakarítást - vélte Szabó, aki szerint az uniós célkitűzést el lehet érni, azaz a megújuló energia arányát az összes energiafelhasználáson belül 14,65 százalékra fel lehet húzni.

Víz- és szélenergiában nem vagyunk túl erősek, de a biogáz, biomassza területén jól teljesít az ország - emelte ki az államtitkár. A Metárral kapcsolatban elmondta: azzal, hogy a termelő az általa termelt áramát tőzsdére viszi, nagyobb bevételt tud majd elérni. A cél, hogy akkor termeljenek, amikor a legaktívabb a felhasználás, például nyáron. Tisztán piaci oldalon úgy szeretnék ösztönözni a beruházást, hogy abban az időszakban termeljenek, amikor Magyarországnak energetikai hiánya van - mondta ezzel kapcsolatban Szabó.

A cél, hogy érje meg önálló erőműveket építeni - hangsúlyozta az államtitkár. A tervek szerint 120 önkormányzati 0,5 MW-os erőmű épülhet a jövőben, melyek főleg közintézményeket látnak majd el.

A Metárral együtt elindulnak az uniós pályázatok is, melyek az eddigiekhez képest jobban szét lesznek szórva az operatív programok között. Lesz tender a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) mellett a Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) is.

Folytatódik a kvótaeladásokból finanszírozott Otthon Melege Program is. Ezen belül kettő pályázat fog futni, a hűtőgépcsere és a családi házak felújítása. Szabó ez utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy várhatóan emelni fogják "a feltételeket és a százalékokat is", annak érdekében, hogy minél többen tudják használni a pályázatot.