Március 4-én megdőlt a legmagasabb fővárosi maximum-hőmérséklet rekordja: Budapest belterületén (II. kerület) 19,3 fokig emelkedett a hőmérséklet. Az eddigi rekord 18,9 fok volt, amit 1998-ban és 1920-ban regisztráltak - adta hírül az OMSZ.

A napi országos maximum-hőmérsékleti rekord beállításához pedig mindössze 4 tized fok hiányzott. A Baja melletti Csávolyon 2001-ben 21,6 fokot rögzítettek, ez a március 4-re vonatkozó országos melegrekord, tagnap a Somogy megye déli határánál fekvő Babócsán 21,2 Celsius fokig melegedett fel a levegő. A sokévi átlag szerint a 20 fok fölötti csúcsértékek május első felére jellemzőek.

Ezután viszont gyors változás kezdődik.

Vasárnap erősen megnövekszik a felhőzet, és eleinte csak elszórtan, majd délutántól délnyugat felől egyre többfelé várható eső. A délnyugat i és a középső tájakon este kiadós eső lehet. A déli szél többfelé megerősödik. 15 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet - írta a koponyeg.hu vasárnap reggeli prognózisa.

Hétfőn folytatódik a borongós időjárás. Az erősen felhős égből többfelé (nagyobb eséllyel az ország déli felén) számíthatunk esőre, záporra. A szél szaknyugatira fordul és megerősödik, 9-13 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden továbbra is sok felhő lesz felettünk, de már csak futó záporok fordulnak elő. Az szaknyugat szél erős marad, 11 fok körül alakul a csúcsérték.

Szerdán a több helyen viharossá fokozódó északnyugati szél hatására jelentősen csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen süthet ki a nap. Elszórtan lehet zápor. 6 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.

Csütörtökön a nap első felében még borús lehet az idő, majd felszakadozik a felhőzet, és naposra fordul az idő. Marad az erős légmozgás, 10 fok körül alakulhat a hőmérséklet délután.