A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

− Két évtized múltán sikernek vagy kudarcnak ítéli meg azt a magyarországi privatizációt, amelynek egyik résztvevője-alakítója is volt? Alkalmas volt-e ez a tőkefelhalmozásra, az új nagytőkés réteg kialakulására?

− Legalább három részből állt a magyar privatizációs folyamat, ezért nem lehet egységesen megítélni. A spontán privatizáció a múlt század nyolcvanas éveinek végén főleg kis üzletek, illetve tüzépek, patikák eladásáról szólt s ezekből nőtt ki néhány ma is virágzó hazai vállalkozás. Az ezt követő egyszerűsített magánosítás során már középcégekhez lehetett hozzájutni, így jelentős részben a menedzsment és a dolgozók jutottak tulajdonhoz. Az Antall-kormány koncepcióját akkor sok kritika érte, de a kedvezményes hitellel megvett cégek tekintélyes része magyar tulajdonban maradt, és megalapozta jó néhány nagyvállalkozó vagyonát is. Nem vitás, hogy a privatizáció során történtek nagy hibák is − gondolok itt a hazai cukoripar közel teljes felszámolására −, de az Állami Vagyonügynökségnek (ÁVÜ) címzett akkori figyelmeztetéseinket, javaslatainkat jelentős részben lesöpörték az asztalról.

Kapcsolódó

− Már akkor a nagypolitika szólt bele az ilyen üzletekbe is?

− Érdekes, hogy a kilencvenes években erről még nem volt szó. A privatizációt, vagyis az állami vagyon kiárusítását egyfajta közmegegyezés kísérte. Voltak viták persze, de alapvetően senki sem kérdőjelezte meg a magánosítás értelmét és a politika sem akarta direkt módon befolyásolni ennek menetét − legalábbis 1996−97-ig. Akkor az igazi nagyüzemek, energiaszolgáltatók, közüzemek kerültek eladásra. Legatyásodott, tőkeszegény és műszakilag elmaradott vállalatokat vettek meg külföldi cégek, s ebben már volt politikai szándék is.

− A magyar menedzserek erre már alkalmatlanok voltak?

− Élesen el kell választani két képességet. Egy-egy vállalat megvásárlására sokan képesek voltak, működtetésére azonban már sokkal kevesebben. A kilencvenes évek végére azért beindult egy másik folyamat: a koncentráció. A jól vezetett cégek tulajdonosai sorra vették meg a rosszul irányított, bajba került hazai vállalkozásokat. S nem feltétlenül a nagy nyelte le a kisebbet. A Hungarocamiont például a nála sokkal kisebb Volán vette meg, ebből lett mára a Wáberer György tulajdonában levő szállítmányozási csoport.

− Az ezredfordulót sokan korszakhatárnak tartják, hiszen addig volt mit megvenni a nagy "közösből". Ez azonban láthatóan elfogyott. A nagy lehetőségeknek is vége lett?

− A meggazdagodás első szakasza valóban lezárult, mert az ezredfordulót követően már a nagy állami megrendelésekből lehetett sokat profitálni. Kellő politikai kapcsolattal az addig közepes cégekből lettek igazán nagyok − de akkor még működött a "paritásos alap", vagyis a megrendelések elosztásában a kormányzó pártok és az ellenzék megegyeztek. A sokak által emlegetett 70−30 százalékos osztozkodás lehetővé tette azt, hogy mindkét oldalhoz kötődő cégek erősödjenek.

− Ez látványosan megváltozott, azt tapasztaljuk, hogy csak egy nagyon szűk érdekkör jut megrendelésekhez. Ennyire nincs mit elosztani?

− Dehogynem. Az uniós fejlesztési pénzek elosztásánál is lehetne követni a korábbi "mintát", de azt látjuk, hogy ezek 90 százaléka egy körben marad. Még véletlenül sem kerül be ide más, mert a politikai hűség lett az egyetlen vezérelv.

− Ha jól értem, ezzel ön is lezártnak tekinti a gazdagodás korszakát, hiszen akinek eddig sikerült vagyont gyűjteni, az él vele, akinek nem, az csak véletlenül kerülhet a milliárdosok közé.

− Nem egészen így van. Egészen speciális területeken még tudnak eredményt elérni a fiatalok is. Mint ahogyan a Rubik-kocka is világsikert tudott elérni a szocializmus kereteiben, úgy egy-egy találmány, üzleti modell működőképes lehet most is − és persze vagyont is termelhet. Garázscégek egész sora indult és indul, már vannak olyanok, amelyek nemzetközi mércével is jelentősek. De ezektől nem lehet az egész gazdaság megújulását várni.

− Az elmúlt években elkezdődött egy generációváltás. A magánosításban részt vevők jelentős része gyermekeinek adja át a céget. Képesek lesznek folytatni a sikersztorikat?

− Ezek a fiatalok már külföldi iskolákban tanultak, nyelveket beszélnek, tekintélyes nemzetközi kapcsolatrendszerrel bírnak, ami reményekre jogosít. Sokukból hiányzik viszont az az "éhség", a bizonyítási vágy, ami szüleiket jellemezte. Ennek egyik oka az, hogy csak kevesen járatták végig a szamárlétrát gyermekükkel, márpedig egy sikeres cégtulajdonosnak egészen alulról kell kezdenie, hogy megismerje a vállalat működését és az ott dolgozókat. És még valami: a gazdaság az elmúlt években sokat tisztult, de azért nem árt, ha a következő generáció megtanulja a "gazdasági kreativitás" ábécéjét, a "sunyiságot" is. Enélkül ugyanis még ma is nehéz sikert elérni...