A 2016-os zárszámadás alapján tavaly a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 556 ezer fő volt. Ez 4 ezer fővel kevesebb a 2015-ösnél. Továbbra is az látszik, hogy a bürokráciacsökkentés hatása nem érződik. Igaz ugyan, hogy a kormányzati háttérintézmények átszervezése teljes mértékben 2017-ben valósul meg - olvasható a Policy Agenda friss elemzésében.

A gazdasági válság óta 311 ezer fővel nőtt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma. A növekedés oka jórészt az, hogy a kormány magához vonta az egészségügyi intézmények és a közoktatási rendszer irányítását. Ezáltal a korábbi önkormányzati dolgozók hirtelen kormányzati alkalmazottak lettek.

Még 2010-ben a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között 12,6 ezer fő vezető volt. E körben 69 milliárd forintot tettek ki a rendszeres személyi juttatások (ehhez még hozzá kell számítani a nem rendszeres személyi juttatásokat, ezek összegét nem közölte a kormány). Ugyanezek a számok 2015-ben így néztek ki: 19 ezer fő és 107 milliárd forint.

A 2016-os zárszámadás szerint minimálisan (3 százalékkal) csökkent a vezetők száma, ugyanakkor a béremeléseknek köszönhetően 110 milliárd forintra nőtt a bérköltség. Kérdés, és ezt csak a 2018-as választások után tudjuk meg - jövő ősszel lesz ugyanis nyilvános a 2017-es zárszámadás -, hogy az átszervezések eredményeként lesz-e tényleges költségcsökkenés e területen.

A költségvetési szervek adatai
ÉvLétszám (ezer fő)Rendszeres személyi juttatás (mrd Ft)Személyi juttatás (mrd Ft)
20082457151024
2009247667959
2010251675981
2011261712978
20123649871233
201351712671665
201453414731827
201556015671960
201655616942109
2017n.a.n.a.2126 (terv)
Forrás: Policy Agenda-gyűjtés

A kutatók szerint jó hír, hogy 2016-ban nem nőtt az előző évhez képest a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak száma, és a vezetői szintek "burjánzása" is megállt. Ugyanakkor miközben a köztisztviselők, kormánytisztviselők, állami tisztviselők száma változatlan maradt, addig a közalkalmazotti kar létszáma 1,2 százalékkal csökkent. Ezen belül 4,6 százalékos volt a közoktatásban dolgozók számának visszaesése. A jelenséget két dolog magyarázza: az egyik ok, hogy egyrészt több állami intézmény került át egyházi fenntartásba,és így az ott dolgozók kikerültek a költségvetés közvetlen fennhatósága alól, a másik ok a pályaelhagyás és az ebből következő munkaerőhiány.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint 2016-ban az állami foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottnak a 30 százalékára nőtt (ebbe nem csak a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak számítanak bele, hanem az állami és önkormányzati cégek alkalmazottai is). Ezzel a környező országok közül Szlovákia után a második legnagyobb a létszám hazánkban.

Ez azt jelenti, hogy 2010 és 2016 között az állam által alkalmazottak száma 262 ezer fővel nőtt. Ez a teljes foglalkoztatotti létszámnövekedés 46 százalékát jelentette - azaz az állam jelentős szerepet játszott abban, hogy többen dolgozzanak most, mint a kormányváltáskor.Ezzel szembe állítható Lengyelország, ahol úgy nőtt a foglalkoztatottak száma, hogy a versenyszféra még a közszféra csökkenését is kompenzálta - olvasható a Policy Agenda elemzésében.

Állami alkalmazottak aránya (összes foglalkoztatott %-ában)
Ország20092010201120122013201420152016
Bulgária23,623,924,024,624,5n.a.23,122,6
Horvátország27,828,830,131,231,731,529,7n.a.
Magyarország26,327,226,426,8n.a.28,831,929,6
Lengyelország26,826,425,625,125,224,823,923,7
Románia18,718,118,017,016,215,516,616,5
Szerbia31,029,230,231,230,929,928,526,7
Szlovákia26,526,626,427,227,2n.a.27,031,5
Szlovénia20,921,722,422,9n.a.24,9n.a.n.a.
Forrás: ILO

Címlapkép forrása: Pixabay.