Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint az Európai Unió belső piacán Magyarország számít a legnagyobb zöldborsókonzerv-exportőrnek: egy év alatt több mint 42 ezer tonnát szállítunk a közösség országaiba. Emellett a 27 tagállam közül az unión kívüli területekre is mi visszük ki a legtöbb konzervzöldborsót az EU-ból.

Az elmúlt évben kissé visszaesett ugyan a kivitelünk, összesen 61,3 ezer tonna került az exportpiacokra a hazai feldolgozóktól, idén azonban újra felfutóban van. Az év első negyedében 9 százalékkal, 14 300 tonnára nőtt az exportpiacokon eladott zöldborsókonzerv mennyisége az előző év hasonló időszakához képest. (Az időjárás betett a magyar meggynek.)

Mivel az embargó nem vonatkozik erre az árura, így továbbra is Oroszország számít a legnagyobb célpiacnak. Emellett Németországba, Olaszországba, a Baltikumba és Franciaországba is szállítanak zöldborsót a hazai konzervgyárak.

Hasonló folyamat figyelhető meg a fagyasztott árunál is. Míg tavaly három százalékkal, 20 100 tonnára csökkent a kivitel, az idei első három hónapban ismét beindult az export. Az első negyedévben a kivitel 20 százalékkal, 5950 tonnára nőtt, miközben a behozatal 32 százalékkal, 498,1 tonnára csökkent 2017 azonos időszakához viszonyítva.

A magyarországi fagyasztott zöldborsó legnagyobb felvásárlói Németország, Olaszország, Románia, Görögország és Belgium voltak. A magyar piacra elsősorban Szerbiából és Lengyelországból kerül fagyasztott zöldborsó.

A friss, piacra szánt áru mennyisége a feldolgozott termékek mellett elhanyagolható. Évről évre háromezer tonnányi friss zöldborsót szállítanak a külpiacokra a magyar gazdák, míg az import mindössze 190 tonnára tehető. A magyarországi friss zöldborsó legnagyobb felvásárlója tavaly Olaszország volt.

A kép forrása: Pixabay.