Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Negyedik alkalommal adták át Magyarországon a Randstad Employer Brand díjakat, mely a munkavállalók értékelése alapján a legvonzóbb hazai munkáltatókat méltatja. A lista élére ismét az Audi Hungaria és a Mercedes-Benz kerültek: a két vállalat annak ellenére őrizte meg vezető helyét, hogy a szektorok versenyében az autóipar a harmadik helyre csúszott vissza. A munkáltatók között a dobogó harmadik fokát a LEGO érdemelte ki, aki tavaly még újoncként, de azonnal a negyedik helyen debütált a top10-ben. "A lista alapját adó Randstad Employer Brand Research felmérésben a munkavállalók kilenc szempont szerint értékelik az általuk ismert vállalatokat, emellett arról nyilatkoznak, hogy dolgoznának-e az adott cégnél, így alakul ki a legvonzóbb munkáltatók, illetve szektorok sorrendje" - magyarázta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Négyszeres címvédőként nívódíjat kapott a Tesco, a Richter Gedeon, valamint a Nestlé, míg saját szektorában kiemelkedő eredményéért különdíjat érdemelt ki az Erste Bank, az Egis, a British Telecom, a DM és a Pick, a Legismertebb munkáltató címet pedig az OTP nyerte el.

A gyógyszeripar átrendezte a szektorok versenyét

Ugyan a vállalatok versenye nem tartogatott nagy meglepetéseket, annál nagyobb volt az átrendeződés a szektorok esetében. A munkavállalók legszívesebben a gyógyszer- és vegyiparban helyezkednének el, megelőzve az FMCG és autóipar területeket. A tavaly győztes szolgáltató szektor még a dobogóra sem fért fel, csak a negyedik helyen végzett. "A vonzó munkáltatói márka jelentőségét jól jelzi, hogy míg 2015-ben és 2016-ban több olyan terület is volt, ahol a megkérdezettek több mint 40 százaléka helyezkedett volna el szívesen, addig idén csak az élen végző gyógyszer- és vegyipar érte el ezt a küszöböt" - jegyezte meg Baja Sándor. A megkérdezett munkavállalók közel 44 százaléka dolgozna ezen a területen.

Kellemes légkör kell a munkavállalóknak

A Randstad Employer Brand Research arra is rámutatott, hogy bár veszített jelentőségéből, még mindig a fizetés a legfontosabb döntési tényező elhelyezkedéskor. A második helyre előrelépő munkahelyi légkör szerepe jelentősen felértékelődött: háromból két munkavállaló veszi figyelembe, amikor munkahelyet választ. A legfontosabb öt döntési tényező között még a hosszú távú biztos állás, a munka és magánélet közti egyensúly biztosítása, valamint a pénzügyi stabilitás szerepel. A munkavállalók értékelése szerint ezek közül az Audi és a Mercedes a munkahely biztonsága kapcsán emelkedik ki a mezőnyből, míg a LEGO a munka és magánélet közti egyensúly fenntartásában jeleskedik.

A magyar munkáltatóknak ugyanakkor továbbra is van mit behoznia ezen a téren: az elemzés szerint a legnagyobb eltérés a munkavállalók elvárása és a vállalatok nyújtotta lehetőségek között éppen három olyan tényezőnél - kellemes légkör, munkahely biztonsága, karrier és család közti egyensúly megteremtése - jelentkezik, melyek benne vannak a munkavállalók top5-ös preferencialistájában.