Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár január első hetében megkétszereződött az influenza tüneteivel orvoshoz fordulók száma, sokan még mindig összekeverik az influenzát a megfázással, az utóbbi időben pedig a fertőző agyhártyagyulladással, miután decemberben két gyermek is életét vesztette a fertőzésben - írta a HírTV.hu.

Napok óta hiába próbálkoznak a gyógyszertárak, nem tudnak rendelni a fertőző agyhártyagyulladás elleni védőoltás egyik, a B típusú vakcinából. Nem csak Budapesten, az egész országban elfogyott a Bexsero oltóanyaga. A most nagyon keresett B típusú vakcinával kapcsolatban azt az információt kaptuk, hogy talán a jövő héten kapunk információt arról, hogy mikor lesz elérhető - mondta Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél nem tudták megmondani, hogy mikorra szűnik meg a készlethiány, a vakcinákat ugyanis külföldről hozzák be. Szakértők szerint azonban ezzel a jelenleginél is drágább lesz az oltás. Jelenleg a patikai ár 27 ezer forint ampullánként, amiből különböző életkorokban 4-3 illetve 2 kell..

Az ÁNTSZ adatai szerint 2016-ban 48-an fertőződtek meg az agyhártyagyulladást okozó baktérium B törzsétől, közülük nyolcan belehaltak a fertőzésbe.