Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint a megemelt fizetést áprilistól, 2020. január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői - írja az MTI.

Az illetményemelés során a kormány figyelembe veszi a regionális munkaerőpiaci hatásokat, így a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatalban dolgozó kormánytisztviselők illetményét a szellemi foglalkozásúak adott megyére jellemző átlagkeresetéhez igazítják. A KSH területi adatai alapján differenciált béremelést az indokolja, hogy egyes megyékben és a fővárosban kiélezettebb a munkaerőpiaci helyzet, így ezekben a régiókban nagyobb arányú emeléssel biztosítható a versenyképes kormányhivatali fizetés.

Az állami támogatások folyósítását, valamint a magyar emberek mindennapjait érintő hatósági feladatok zömét ellátó járási- és kormányhivatalokban dolgozók munkájának további megbecsülését szem előtt tartva a Miniszterelnökség 2020 áprilisától ismét bevezeti a területi közigazgatásban a cafeteria-rendszert. A kormányhivatali bérek így minden megyében legalább 10 százalékkal, átlagosan 18 százalékkal emelkednek, ahol pedig kiélezett a munkaerőpiaci verseny, ott az illetménynövekedés akár a 35 százalékot is meghaladhatja - írták.

A Miniszterelnökség megjegyzi: az ország gazdasági teljesítményének köszönhetően a nettó keresetek 2010 és 2019 között - a családi adókedvezményt is figyelembe véve - 87 százalékkal emelkedtek, és a minimálbér is több mint duplájára nőtt 2010 óta.