Megszigorítaná a kormány az eredetiségvizsgálatokat a kétes származású autók hatékonyabb kiszűrése érdekében - írja a Vezess.hu korrmányzati forrásokra hivatkozva. Egyelőre tervezetről van szó, amelyről a következő hetekben, hónapokban dönthet a Miniszterelnökség.

Háromelemes szigorítás

Három fontos intézkedést tartalmaz a javaslat. Az egyik, hogy a mostaninál hatékonyabb módszerrel, vegyszert is használni kellene az eredetiségvizsgálatoknál. Ha ezt a vegyszert az alvázszámra és a másodlagos azonosítónak számító adattáblára rákennék, akkor kiderülne, hogy korábban változtattak-e a betűkön és a számokon, esetleg a közvetlen környezetével együtt "bevágták" oda egy másik autó alvázszámát. Ezzel a módszerrel a profi illegális beavatkozásokat lehetne kimutatni.

A másik lépés az, hogy a mostaninál jóval komolyabb dokumentálást írna elő az eredetvizsgáknál. Kötelezően lenne a lefényképezni és szkennelni) a külföldről importál autók külföldi okmányait, a forgalmiját, a törzskönyvét, a kétnyelvű adásvételi szerződést, valamint a számlát. Emellett a kilométeróra-állást és az alvázszámot is fotókon kellene rögzíteni, és persze a járműről is képeket kell készíteni. A javaslat szerint az összes fotót feltöltenék egy adatbázisba, amelyben a leendő autóvásárlók és az autótolvajok után nyomozó rendőrök is kutakodhatnak.

A harmadik intézkedés pedig kötelező eredetiségvizsgálatot írnak elő az külföldről behozott autókra. Ez ugyanis most nem kötelező. A külföldről behozott autókat be kell jelenteni a hatóságnál, ezt követően jön a műszaki vizsga, majd ki kell fizetni a regisztrációs adót, és az autó megkapja a magyar rendszámot. Ezután a vásárló a már magyar rendszámú autót viheti eredetiségvizsgálatra. Ha ott azonban kiderül, hogy probléma van a kocsival, az autóvásárló nehéz helyzetbe kerül, akár elveszítheti a teljes összeget. A Vezess.hu rendőrségtől származó információi szerint nem ritka, hogy lopott autót foglalnak le így átvert becsületes vásárlóktól.

A jelenlegi eredetvizsgálatok a nevük alapján garantálhatnák, hogy a vevő olyan autót kapjon, amelynek tiszta az előélete, ám a Totalcar több cikkben is foglalkozott a rendszer problémáival, ezeket a cikkeket itt olvashatja el.

Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.