Indul a nagy gyerekváró pénzosztás

Július első napjától elindul az Orbán Viktor kormányfő által a februári évértékelőn megígért családvédelmi akcióterv több eleme is. Így a jövő hétfőtől lesz elérhető a bankokban a babaváró támogatás, bővül a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitele, a két- és többgyerekes családok használt lakás vásárlására is felhasználhatják, elindul a falusi csok, kezdődik a nagycsaládosok autóvásárlási programja, valamint indul az emelt összegű jelzáloghitel-elengedés.

A babaváró támogatást bankban kell igényelni, a szabadon felhasználható hitel összege legfeljebb tízmillió forint lehet, futamideje maximum 20 év. Ha az első öt évben egy gyermek születik, végig kamatmentes a hitel. A második gyermek születése esetén a tartozás 30 százalékát elengedik, a harmadiknál a teljes fennálló tartozást. A kamattámogatás mintegy 5 százalék, a büntető (vagy piaci) kamat pedig 8 százalék - a jelenlegi kamatszint alapján.

A támogatott (végig 3 százalékos kamatú) csok hitel július 1-jétől használt lakóingatlan vásárlására is felhasználható (a maximum 2 gyermek esetén 10 millió forint, 3 gyermek esetén pedig 15 millió forint lehet), továbbá immár a 35 millió forintnál drágább használt ingatlan esetében is igényelhető az állami támogatás.

A falusi csok keretében az egygyermekes családok 600 ezer, a kétgyermekes családok 2,6 millió, a háromgyermekesek pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. A hétfőtől induló program a tervek szerint 2022. június 30-ig lesz elérhető. A listára 2486 hátrányosabb helyzetű település került rá.

A nagycsaládosok (legalább háromgyerekesek) autóvásárlási támogatása 2,5 millió forint, de legfeljebb az autó bruttó vételárának fele. Az összeget az államkincstár folyósítja közvetlenül az autókereskedésnek. Az autóra a kereskedőnek el kell helyeznie egy "Családbarát Magyarország" logót, amelyet három évig nem lehet leszedni az autóról. A járművet 3 évig eladni és átalakítani sem lehet.

Már a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót vállal át az állam a jelzáloghitelből július első napjától. Az igényeket a várandósság 12. hetétől lehet benyújtani.

Nehezebb lesz hitel felvenni

Rossz hír, hogy miközben a gyerekvállalási kedv erősítése érdekében a kormányzat pörgetné a lakossági hitelezést, éppen a jövő hétfőtől lép hatályba az MNB-nek az adósságfék szabályokat szigorító lépése - igaz, azokat a jegybank még 2018. augusztus 22-én hirdette ki. Eszerint nagyobb pénzügyi terhet a jövőben az eddigi 400 ezer forint helyett csak a félmillió forint feletti jövedelemmel rendelkezők vállalhatnak.

A jegybank az adósságfék szabályokat meghatározó, módosított rendeletében rögzíti, hogy a babaváró kölcsön jelzáloghitel felvétele esetén legfeljebb 75 százalékban önerőként szolgálhat.

Még nagyobb adócsökkentés jön

A 2016 végén született bérmegállapodás nyomán újabb 2 százalékponttal, 17,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó (szocho) július 1-jétől. Ez kedvezően hat a munkabérek terheire, de hasonló vagy akár magasabb adócsökkenést is hozhat a juttatásoknál. Míg júniusban például a Széchenyi pihenő (Szép) kártyán az éves kereteken belül adott juttatásra a munkáltató 34,5 százalék adót fizet, addig ez az érték hétfőtől után már csak 32,5 százalék. Az éves keretösszegeken felüli juttatásra pedig 40,71 százalék helyett 38,35 százalék adót kell fizetni.

Hétfővel a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) és az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) szabályai is kedvezőbbekké válnak. Változatlan adófizetési kötelezettség mellett a főállású katás által igénybe vett pénzbeli ellátások (gyed, táppénz) alapja emelkedik. Ez azt jelenti, hogy az 50 ezer forintos tételes adó megfizetése esetén 94 400 forintról 98 100 forintra, míg a magasabb mértékű (75 ezer forintos) tételes adó megfizetésekor 158,4 ezerről 164 ezer forintra emelkedik az ellátási alap. A jövő hét hétfőtől a kifizetőt terhelő ekho 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökken.

Halott piacot élesztene fel az MNB

Hétfőtől elindul az MNB újabb nagy programja, a növekedési kötvényprogramja (nkp), amelynek keretében a jegybank 300 milliárd forint keretösszeg erejéig vásárol hazai székhelyű, nem-pénzügyi vállalatok által kibocsátott, jó minősítéssel rendelkező kötvényeket. Az nkp célja többek között a vállalatok forrásbevonási szerkezetének javítása. A kereskedés fellendítéséért a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) XBond néven új piacot hoz létre. A jegybank egy cég által kibocsátott kötvénysorozat akár 70 százalékát is felvásárolhatja, azonban a vállalatcsoporttal szembeni kitettsége legfeljebb 20 milliárd forint lehet. Ezt a forrást a társaság legfeljebb 10 éves futamidőre kapja, és felhasználása az általa meghatározott célra történhet. A kibocsátás volumene minimum egymilliárd forint, és minimum B+-os hitelminősítés is kell a papírokra.

Megjelenik a tőzsdén az új magyar blue chip

Megvalósul Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. fúziója, a két társaság részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg. A jogutód társaság részvényei július 1-től foroghatnak a Budapesti Értéktőzsdén. A két cég legnagyobb tulajdonosa - közvetve és közvetlenül - Mészáros Lőrinc. Az összeolvadást a Napi.hu 2018. októberi 18-i szakmai konferenciáján jelentették be a felek. A Budapesti Értéktőzsde ötödik legnagyobb társasága jött létre. A 2018. december 31-én zárult pénzügyi évre elkészített proforma konszolidált pénzügyi kimutatások alapján az egyesült Opus Global összes működési bevétele 254,2 milliárd forint, több mint 23,5 milliárd forintot meghaladó EBITDA-val, konszolidált teljes saját tőkéje pedig meghaladta a 350,8 milliárd forintot 2018 végén.

Új feladatot kap a rendőség

Július elsején megkezdi működését az idegenrendészeti szervezet, miután a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággá alakul. A kormány ezzel is azt jelzi, hogy a migrációt idegenrendészeti kérdésnek tekinti. Az új hivatal a rendőrség részeként működik majd.

Drágul a közjegyző

Még eredetileg 2018. októbertől akarták emelni a közjegyzői díjakat, ezt azonban többször is elcsúsztatták. A jelenlegi helyzet alapján a tarifák július elsejétől nőnek. Így akkortól például emelkedik a munkadíj fix összege: 200 millió forint ügyértékig minden sáv esetén egységesen 4500 forinttal. A jogszabály szerint az egy óráért felszámítandó munkadíj 1500 forintról 5500 forintra emelkedik, a jegyzőkönyvi tanúsítvány és okirat megőrzésének munkadíja minden megkezdett óráért 3000 forintról 8250 forintra nő. A közjegyzői kamara azonban inkább azt hangsúlyozza, hogy a drágulás ellenére kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok, a lakásvásárlók, az idősek és a fiatalok.

Árat emel a Posta

A Magyar Posta Zrt. július elsejétől több belföldi - és nemzetközi csomagtermék díjszabását módosítja. Az MPL Postacsomag ára 2 kilogrammos súlyig 1550 forintról 1630 forintra változik, az MPL Üzleti Csomagnál, szintén 2 kilogrammos súlyhatárig, 70 forint emelés lesz, így 1860 forint lesz a háznál kézbesítés díja. A posta a csomagautomatákra küldött csomagoknál súlykategóriánként differenciálja az árakat: júliustól 2 kilogrammig a szolgáltatás díja továbbra is 890 forint marad, viszont a magasabb súlykategóriáknál ennél valamennyivel több, 10 kilogrammig 1 030 forint, 20 kilogrammiig pedig 1 340 forint lesz.

Még olcsóbb a diákhitel

A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát rekordalacsonyra, 1,99 százalékra csökkenti az előző félévi 2,2 százalékról a Diákhitel Központ Zrt. A képzési költségre használható Diákhitel2 változatlanul 0 százalékos kamattal vehető fel. A központ az indulás óta eltelt 18 év alatt több mint 363 ezer hallgatóval kötött Diákhitel1 szerződést 310 milliárd forintot meghaladó értékben, Diákhitel2 szerződést pedig csaknem 37 ezer hallgatóval több mint 36 milliárd forint értékben.

Új kézbe kerül a Corvinus Egyetem

A Budapesti Corvinus Egyetemet az állam helyett július 1-től a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány veszi át. Az átalakítás célja, hogy a Közgáz 2030-ra a világ 200, Európa 100 legjobb gazdaság- és társadalomtudományi egyeteme közé kerüljön. A közérdekű vagyonkezelő alapítvány az államtól bizalmi vagyonkezelésbe megkapta a Mol Nyrt. és a Richter Gedeon Nyrt. 10-10 százaléknyi tulajdonrészét. A jövőben a részvények osztalékhozama fordítható az egyetem céljainak megvalósítására. A központi épület, a Fővámpalota esetében ez teljes és örökös terhelési és elidegenítési tilalom mellett megy végbe.

Az állam támogatja a diákmunkát

A Pénzügyminisztérium idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka programra, amelyben várhatóan mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben. A programban a diákok foglalkoztatását támogatják az önkormányzatoknál, illetve a versenyszférában, jelentkezni a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain lehet. Az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában arányosítanak.

Működik a gigantikus hoteladatbázis

Már június elsején megkezdődött a szállodák regisztrációja az új turisztikai digitális adatszolgáltató rendszerbe; a rendszer júliustól pedig már élesben működik. Az indoklás szerint a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) - amelynek bevezetését a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) készítette elő - a turizmus fejlesztését szolgálja. Az NTAK-ba az év végéig szakaszosan valamennyi típusú szálláshelynek be kell jelentkeznie, majd az élesítést követően a digitális rendszeren keresztül azonnal láthatóvá válik a szolgáltató forgalma, illetve az, hogy hány vendég érkezik a szállásra, mely országból és mennyi pénzt költenek el a vállalkozásnál. Az MTÜ szigorú ellenőrzést és kemény szankcionálást is kilátásba helyezett azon szállodáknak, amelyek nem teljesítik törvényi kötelezettségüket: előbb figyelmeztetés, majd pénzbírság, végső esetben pedig bezárás lehet a szankciója annak, aki nem küld adatokat a vendégekről.

Nemzeti Földügyi Központ alakul

A földügyi igazgatási feladatok egy kézbe kerülnek, mivel július 1-jével létrejön, az agrárminiszter irányítása alá tartozó Nemzeti Földügyi Központ (NFK), amely többek közt az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló eljárásokban résztvevő hatóságok és közreműködők feladatainak koordinálja és nyomon követi a program megvalósítását. E központi költségvetési szerv végzi majd a földek kezelését, felügyeletét, mely a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet megszüntetésével, annak általános jogutódjaként kezdi meg tevékenységét. A Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. is megszűnik, feladatait ugyancsak az NFK veszi át. A Budapest Főváros Kormányhivatala Mezőgazdasági, Távérzékelési és Helyszíni Ellenőrzési Osztálya és a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer Fejlesztési, Koordinációs és Üzemeltetési Osztálya pedig beolvad az NFK-ba.

Bért emelnek az egészségügyben

Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére. A lépés vonatkozik az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményekben dolgozókra, valamint az Országos Mentőszolgálatnál és az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozókra is.

Hanggenerátort kapnak az elektromos autók

Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban, hogy a szinte zajtalan járművek észlelése könnyebb legyen a gyalogosoknak és a kerékpárral közlekedőknek.