Jövőre továbbfejlesztik az intelligens élelmiszerlánc-biztonsági elemzőrendszert, a cél egy korszerű kockázatelemzési rendszer kialakítása, amely hatékonyan segíti majd a nyomonkövethetőség vizsgálatát. A fejlesztéssel a meglévő rendszereket optimalizálják és továbbfejlesztik, így minél több információ kerülhet a rendszerekbe.

A kiemelt ügyek igazgatósága 2016-ban is számos esetben derített fel illegális tevékenységeket, majd hozott nyilvánosságra élelmiszerlánc-hamisítási, csalási ügyeket. Folytatódott az illegálisan működő, többek között internetes kereskedő vállalkozások tevékenységének ellenőrzése is.

A hivatal munkatársai idén több mint 989 tonna terméket vontak ki a forgalomból, mintegy 588 ellenőrzés során 27 esetben függesztették fel a vállalkozások működését, és mintegy 380 millió forintnyi bírságot szabtak ki.

A hivatal szerint az élelmiszer-ágazatban mintegy 200 ezer vállalkozás működik, és ezeknek több mint 90 százaléka tisztességesen dolgozik és bővült a legális piaci szereplők köre.

Jövőre a Nébihnek az egyik legnagyobb kihívást az ősszel megjelent madárinfluenza jelentheti, amely a hazai baromfiállományban már most is komoly károkat tett - írta a lap.

(Képünk illusztráció.)