A január 25-től hatályos OBH elnöki utasítás a Hivatalos Értesítőben jelent meg.

A kabinetet az OBH elnöke határozatban hozza létre. A tagja az a  bíró vagy igazságügyi alkalmazott lehet, akit az OBH elnöke erre a feladatra kijelöl. A kabinet tagjai közül az elnök kijelölését, illetve a kabinet működésére vonatkozó szabályokat a létrehozó határozat tartalmazza. A létrehozó határozat rendelkezhet úgy, hogy az OBH elnöke a kabinet tagja. A kabinet tagja a feladatát díjazás nélkül végzi. A kabinet maga nem rendelkezik ügydöntő jogkörrel.

Egy másik utasításban az OBH elnöke a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról szóló, 2015 novemberi utasítását egészítette ki. A kiegészítés igy szól: az igazgatási tevékenység gyakorlása során törekedni kell arra, hogy az ne járjon szükségtelen adminisztrációs teherrel a meghatározott vezetőkre. A vezetők pedig a következők: a bíróságokkal szolgálati viszonyban álló, igazgatási intézkedésre jogosultak, bírák és igazságügyi alkalmazottak, valamint a megbízási és egyéb jogviszonyban álló személyek összessége.