Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tervet, amely szerint megszűnne a buszsáv az Árpád fejedelem útján a Zsigmond tér és az Üstökös utca között, a Budapesti Közlekedési Központ április 21-én jelentette be.

A BKK a forgalom segítésével indokolta az intézkedést: a szélső forgalmi sávot ugyanis az autóbuszokon és a kerékpárosokon kívül az Üstökös utca-Török utca-Margit körút útvonal felé jobbra kanyarodó járművek is használhatják.  A Levegő Munkacsoport közleményben tiltakozott a lépés ellen.

Mint írták, "a BKK szerint »a Margit körút felé haladó közúti forgalom segítése és a Frankel Leó út tehermentesítése érdekében szükséges a változtatás, vagyis azért kell a tömegközlekedéssel utazókat sújtani, hogy több autó haladhasson a belváros felé, még nagyobb dugókat előidézve. Az intézkedés megvalósítása esetén a Zsigmond tér és az Üstökös utca között a személygépkocsik és tehergépkocsik föl fogják tölteni a szélső sávot, és csúcsidőkben az ezen az útszakaszon eddig gyorsan áthaladó autóbuszok a jövőben csak araszolva fognak tudni haladni. Megnő a menetidejük, a gázolaj-fogyasztásuk, vagyis a szolgáltatás drágább és rosszabb lesz, és növekszik a levegőszennyezés is." - olvasható a portálon.

Vitézy Dávid volt BKK-vezérigazgató a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében szintén rossz döntésnek tartja a változtatást. Vitézy szerint az autósokon csak szavakban segít ez, valójában látszatintézkedés: a Margit hídon ezután se tud több autó átjutni, mint ma. Mivel a szűk keresztmetszet nem ezen az útszakaszon van, a buszsáv megszüntetésével az autósok menetideje nem fog csökkenni, mindössze kicsit beljebb lesz a dugó - mostantól viszont az óbudai lakótelepek felől a metróhoz tartó 9-es és 109-es buszok is állhatnak majd benne utasokkal tele. A 9-es buszok ráadásul átszelik a várost: ha itt a dugóban állnak majd, az Kőbányán, Józsefvárosban és a Belvárosban is érezhető lesz.

Szégyen a BKK-ra nézve, hogy egy ilyen, végiggondolatlan és tömegközlekedés-ellenes lépést - ki tudja milyen nyomásra - végrehajtottak, írta Vitézy.

A BKK közleményében korábban ezt írta:

A korábban buszsávként funkcionáló szélső sáv a közösségi közlekedési járművek számára továbbra is gyors haladást biztosít majd, tekintettel arra, hogy az Árpád fejedelem útja Üstökös utcai kereszteződésétől a Margit híd autóbuszmegállóig a jobb szélső sávot csak az autóbuszok, a taxik, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok vehetik igénybe. A Margit körút felé tartó járművek Árpád fejedelem útján történő gyorsabb közlekedését az Üstökös utca-Frankel Leó utca-Török utca csomópont lámpaprogramjának módosítása is segíti majd.