Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sok minden tartozik az önkormányzatok hatáskörébe, de a boltok vasárnapi rövidített nyitvatartásának kérdése egészen biztosan nem. Erről Karácsony Gergely főpolgármester beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A főpolgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy a fővárosi közgyűlés az alakuló ülésén döntött a fővárosi érdekegyeztető tanács létrehozásáról. Karácsony a maga részéről jobban szeretné, ha a munkavállalóknak vasárnap nem kellene dolgozniuk, vagy ha igen, akkor bérpótlék ellenében. Ennek eldöntését Karácsony Gergely nem bízná a piacra, mert ott, mint fogalmazott, a tőke diktál. Ehelyett ennek a kérdésnek az eldöntését háromoldalú rendszerre bízná, ezt hozták létre a fővárosban.

Azt a Tuzson Bence által beterjesztett javaslatot, amely az iparűzési adóból kötelezően a helyi közösségi közlekedést finanszíroztatná az önkormányzatokkal, Karácsony Gergely a következőképpen kommentálta: "nem tudom mire vélni, hogy ez mi a túró".

Mint elmondta: a javaslat értelmében a törvényben átírnak egy szót, a "különösen" helyett "elsősorban" lesz benne. Ez a javaslat csak akkor értelmezhető, ha egy forgatókönyvbe illeszkedik - tette hozzá a főpolgármester. Ám azt is elmondta: ahogy ezt a módosítót beterjesztették, az ellentétes azzal az Orbán-Tarlós megállapodással, amelyről Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy szent és sérthetetlen.

Kérdés, hogy ha az állam a közösségi közlekedésből kivonul, akkor ki fog-e vonulni az oktatásból és az egészségügyből is. Karácsony Gergely elmondta, hogy a javaslatot a sajtóból ismerte meg, és ezt a javaslatot vissza kell vonni.

A főpolgármester úgy látja: a kormány szerinte inkább békét akar Budapesten mint háborút, ő pedig a maga részéről biztosan békét akar. Ám - tette hozzá Karácsony - ha a kormány felrúgja az Orbán-Tarlós megállapodást, az dominóhatást indíthat el.

Ami a főváros kukaholdingból történő esetleges kilépését illeti, a főpolgármester elmondta az Egyenes beszédben: a kukaholding működésén pénzt és időt veszít a főváros, most például hétmilliárd forintja van a fővárosnak a kukaholdingban.

Karácsony Gergely hozzátette: a szemétszállítás problémáinak megoldása is része az Orbán-Tarlós megállapodásnak. A maga részéről Karácsony - elődjéhez, Tarlós Istvánhoz hasonlóan - minél nagyobb autonómiát szeretne, de hozzátette: a kormány nélkül nem tud kilépni Budapest ebből a rossz rendszerből. Ha Budapesten múlt volna, már rég kilépett volna a kukaholdingból - hangsúlyozta Karácsony Gergely.