A tojás ára idén visszatért a korábbi szintre, ha eltekintünk attól, hogy a 2017-es árrobbanás előtt 27 százalékos volt rajta az áfa, most pedig öt - írja a hvg.hu, amely körképet készített az áruházak árairól. A vajnál a jelek szerint bele kell nyugodnunk a magasabb árszintbe.

A mindennapi zöldségekért és gyümölcsökért többet kell fizetni, mint egy évvel ezelőtt. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatbázisa szerint a paradicsomot leszámítva szinte minden termék ára kiemelkedően nőtt, a petrezselyemgyökérért például van, ahol több mint a dupláját kérik el az egy évvel ezelőtti árnak. A burgonya a legtöbb helyen a tavalyi ár másfélszereséért kapható.

A mák helyenként több mint kétszer annyiért kapható, mint 2017-ben. A hvg.hu listáján nem szereplő dióból jóval kevesebb termett idén, így jobb esetben magasabb árral, rosszabban pedig hiánnyal kell számolni. Biztos, hogy a bejgli drágább lesz - még úgy is, hogy a tojást a tavalyi ár kétharmadáért lehet megkapni.

Jó hír, hogy az alapvető, jól eltartható élelmiszerek ára szinten egyáltalán nem változott, ahogy a húsoké sem - látszik, hogy az üzletláncok igyekeznek legalább ezeket szinten tartani.

A karácsonyi menü ára a körkép szerint nagyjából ötszáz forinttal nőtt a tavalyihoz képest, ami jóval több, mint a 3,8 százalékos infláció. A vajjal számított átlagár - a tavalyi magas bázis ellenére is - 5,9 százalékkal haladja meg a 2017-est, a margarinos végösszeg pedig 7,1 százalékkal.