Öt kereskedelmi láncot összesen 345 millió forintra büntetett meg a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a beszállítókkal szemben tanúsított tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Misztérium (VM) szerdán az MTI-t. Az Auchant, a Tescót, az Aldit, a Reált és a Rossmannt a hatóság termékpálya-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Az Auchan Magyarország Kft. és a Reál Élelmiszer Kft. büntetésének oka egyebek mellett az, hogy a két cég nem tett eleget fizetési kötelezettségének a szabályos 30 napos határidőn belül és ezzel hátrányos helyzetbe hozta beszállítóit. A cégek ezen túl hosszabb időn keresztül kérték egyes partnereiktől, hogy termékeiket olcsóbban adják el, mint azt az üzleteikben meghirdetett akcióik időtartama indokolta volna.

Az akciókkal kapcsolatos másik szabálysértést azzal követték el, hogy nagyobb árengedményt kértek a beszállítóktól, mint amekkorát később a vevőknek biztosítottak. A két élelmiszerlánc ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásért is díjat számolt fel a MgSzH szerint.

A hatóság megbírságolta a Rossmann Kereskedelmi Kft.-t is, egyebek között a 30 napon túli kifizetésekért, és a beszállítók által nyújtott engedmények nem teljes körű továbbadásáért, illetve azért, mert tiltott szolgáltatásokért számítottak fel díjat.

A Tesco és az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. beszerzési ár alatti forgalmazás miatt kapott büntetést.

A bírság nagyságrendje azért milliós, mert a szabálytalanság folytatólagos volt, és nagyon sok beszállítót érintett. A cégek kérték a bíróságtól az MgSzH határozatának felülvizsgálatát.