A parlagfű pollenkoncentrációja az ország jelentős részén egyelőre alacsony, ugyanakkor az Alföld déli és keleti területén egyre többfelé fordulhat elő tüneteket okozó, közepes színt A szezon viszont gyengébb lehet a megszokottnál, tette hozzá - értékelt Szigeti Tamás. a Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés szakértője

A hűvösebb májusnak, valamint a nyár kezdetén tapasztalt melegebb és szárazabb időnek köszönhetően későbbre tolódott a parlagfű pollenszezonja. Augusztus közepén már az ország bármely területén elérheti a tüneteket okozó szintet, csúcspontja pedig szeptember elején várható, végül október közepére fokozatosan szűnik meg a parlagfűpollenek jelenléte - idézi a szakembert a rádió portálja.

Az érintettek a Nemzeti Népegészségügyi Központ naponta frissülő honlapján tájékozódhatnak az aktuális és várható pollenhelyzetről, és elkészítettek egy úgynevezett pollennaptárt is, ahol szintén az éppen aktuális pollenszennyezettségről kaphatnak további információt az allergiások.

A növényvédelmi hatóság - amelynek szerepét a Nébih látja el -  a földhivatalokkal együttműködve július 1-től kezdte meg az ellenőrzéseket, és hatósági úton intézkedik a gyomos területek felszámolásáról. Ennek költségeit is és az ezzel járó bírságot, ami 20 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet, akár az adóhatóság útján is behajtja.Július 1-től idén is bárki számára elérhető a parlagfű bejelentő rendszer. A rendszer interneten és okostelefonon keresztül is kezelhető, azonban a bejelentés előzetes regisztrációhoz kötött.

Az új allergiások száma évente 20 ezerre tehető, igaz, ide nem kizárólag a pollenallergiásak tartoznak, Magyarországon pedig jelenleg a kétmilliót is elérheti azoknak a száma, akiknél időről időre valamilyen tünet jelentkezik. Az allergia erősségét a földrajzi elhelyezkedés is befolyásolja, 600 méteres magasságnál fölött például a parlagfű már nem nő meg. Ennek köszönhetően Eger és Kecskemét között az allergiások számát tekintve 3-szoros a különbség.